Farkas Gyula: Az elszakított Felvidék magyarságának szellemi élete (Budapest. Pallas, 1927)

38 Ivet át- meg átsző gondolati elemekkel. Az utóbbi időben mindinkább áttér a szabad versre, melybe sokkal inkább beöltöztetheti gondolatait. A meg nem kötött vers persze könnyen csábít bőbeszédűségre. Mécs László nyelvének áradata is gazdagon hömpölyög. Frázisszerűvé azonban ritkán válik. Szereti a szimbolikus kifejezési eszközöket, szuverénen rendelkezik a dekadens költészet szimbolisztikájával, mondhatni : a dekadens költészetet saját vértezetében veri meg, mint Gyulai szerint Vörösmarty a klasszikus költészetet. Meglepő, eredeti, sokszor merész képeket alkalmaz, melyek azonban mindig kifejezőek. Megindulásakor szerette a képek halmozását, most mindinkább fejlődik az egyszerűség felé. Mécs László gyermeki hittel Istentől elhivatottnak tudja magát. Elhivatottságának igazolását megtalálja költői hatásában. Nincs felvidéki költő, aki annyira mozgásba tudná hozni a tömegeket, mint ő. A felvidéki közönség még nem érkezett el a modern költészet szintjére, nyelve számára még érthetetlen. Mécs Lászlót sem olvassa, hanem hallgatja. Mécs László szavaló művész. Minden szavalása élményszerű. Évenkint bejárja, mint igehirdető, a felvidéki városokat, de szavalt már Budapesten, Berlinben és Prágában is a legheterogénebb közönség előtt, mindegyiket egybe tudta olvasztani. Mondanivalói annyira emberiek, hogy mindenkiben visszhangra lelnek, annyira korszerűek, hogy mindenkinek problémáit érintik. így neki nemcsak a felvidéki irodalomban, hanem a felvidéki szellemtörténetben is jelentékeny helye van. Éveken át ő volt az egyedüli összekötő kapocs a széthúzó magyarság között, benne találkozott és kiegyenlítődött minden ellentét. Származásánál fogva legközelebb áll hozzá Tamás Lajos,

1 ez a fiatal pozsonyi poéta, aki most van kifejlődőben. Egyszerű érzések énekese. Nem olyan harcos, prófétai egyéniség, mint Mécs László. Származásának problémájával neki is meg kell küzdenie : 1 Tamás Lajos : Jóságom sátora. Berlin, 1927.