Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)
A dalolás módja
60 és ott dalol. Egy gazda felesége betegen feküdt, éppen fosztottak náluk, daloltak. Az asszony nagyon oda volt, de az ura folyton unszolta: ,,Te danolj." Végül meg is tette. ,,No fiam, anyád nem hal meg." Ez ugyan csak tréfából történt, de azért vannak asszonyok, emberek is, akik otthon, munkában mindig dalolnak. A híres jó dalos Szabó Lajos mondta, hogy ,,még az udvaron se volt csendbe, fütyült vagy dalolt" fiatalabb korában. Aki jó dalos volt legénynek, leánynak, az a házasság után se hagyja abba a dalolást azért, hogy fonóba nem jár, hogy a közös dalolásban már nem vesz részt. Otthon a ház körül, munkában, az ilyen mindig dalol. Van egy fiatal gazda, a prímás bátyja, — az egész család csupa jó énekes — ez még az utcán is, szekér mellett, munkából jövet, mindig fütyül vagy dúdol. De aszszonyok is vannak többen az idősebbek közt, akik otthon a ház körül mindig dalolnak. Öregebb korban ez már legtöbbször elmarad, de van olyan is, aki öreg korban egyszerűen átváltja a dalolást éneklésre: templomi énekeket dúdol magába. Az ilyen ház körül felhangzó ének vagy nótaszó nagyon megkapó. A telkek itt meredeken húzódnak kétoldalt a hegy lábánál, a csűrök már egész magasan vannak a telkek végén, mögöttük rögtön hegyoldal emelkedik. A hang innen messzeszáll, a szemközti csűrnél dolgozókhoz is áthallatszik. De még nagyobb a visszhang az ,,ódalba". A két meredek hegyoldal visszaveri a hangot, fönt a tetőn minden kalapácsütést, fűrésznyikorgást és minden nótaszót hallani a faluból. Azért szeretnek úgy dalolni, ,,csak úgy cseng az ódal". A tetőn a kaszálóik vannak. Itt a sok domb, erdőoldal, a szomszéd szádelői völgy sziklafala mind visszhangzik, mindenütt szépen csengve szól a hang. Szeretnek is a lányok hazafelé jövet az ódalban dalolni. „Leülnek a kőre", úgy énekelnek. A fiatalok mindig és mindenütt dalolhatnak, viszont az öregebbeknél már ez furcsa volna. Különösen a férfiak és főleg a jobb gazdák azok, akiknek a tekintélyéhez nem méltó, hogy fiatalok módjára minden különösebb ok és alkalom nélkül eldalolják magukat. Egy ,,jó gazda" mesélte a következő esetet (sokkal bővebben persze és körülményesebben). Jöttek haza Torna alól szekéren a kaszásaikkal. „Jól tartottam őket, hát daloltak végig az úton." Pont a falu alatt elhagyták az ő szégyenére. Hát ő elkezdte, hogy majd „belekapnak és fogik danolni", ő meg — „korosabb gazda" — majd abbahagyja. De hagyták, ő meg egyedül végighúzta; volt nevetség. De nem is tudja, hogy jutott éppen ez az eszébe, csak elkezdte. Az ilyen „korosabb gazdákból" nehéz is volt egy-egy nótát kivenni. „Majd a lányok", vagy „inkább a fiatalok". Legfeljebb tisztesség kedvéért daloltak el egyet-kettőt, ha már elmentem hozzájuk, de az elég volt. „No, én már danoltam, többit már a fiatalok." Ilyen korban már csak valami
