Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)
A dalolás módja
59 lamban nem volt biztos, vagy a szövegét nem tudta. Azzal magyarázta, hogy még nem jár fonóba. Igaz, hogy ez csak olyannál van így, akikről azt mondja az anyja: „Idehaza nem is hallom, hacsak a falu közt el nem dalolik magukat." Télen az állandó fonó mellett még bálok is vannak, több is egy télen. Itt is van a dalolásnak annyi szerepe legalább, mint a táncnak. Igaz, ma már bandaszóra táncolnak, egy éjszaka még egy-két fox is elhangzik, meg egy két „rezgő": polkaszerű tánc, de a szünetekben a lányok körbeállnak, csakúgy, mint a fonóba és folyik a dalolás. Itt aztán együtt van mind a három fonó, együtt dalolnak kicsinyek és nagyok. A farsanggal vége van a fonónak, a böjtben a báloknak is, de nincs vége a dalolásnak. Amint szép idők járnak, ki lehet ülni a ház elé, vasárnaponként ott folyik tovább a közös dalolás. Barátnők, szomszédok egy csoportba, a szemközti ház előtt másik csoport és hangzik a nóta: „Ojan szépen húztuk, kiültünk a fa alá, aztán ott: „Tudom anyám, jól tudom, hogy ráérek." Egy asszony dicsekedett a kislányával: „Kiültek Kócsár Ilonék, szembe meg Erzsi, meg Teréz, meg Juhász Márta. Szétverték a nagyokat. Amit azok daloltak, ők is, amit ezek kezdtek, a nagyok őutánuk." Vasárnapi szórakozás az is, hogy lányok, legények összefogózva sétálnak a falu közt és dalolnak. „Azelőtt vasárnap délután lementek húszszor-harmincszor is a falun dalolva. Egész Tornáig lementek a mezőn. Most a csepp csecsemő gyerekek (5—9 évesek) huszan-harmincan is. Dalolnak a nyárba, o j szép!" De nem csak vasárnap, kinn a mezőn, munkába is dalolnak: „Én igen szerettem dalolni. Kinn a mezőn, mer az igen szép, a mezőn dalolni, csak úgy harsog. Az én időmbe sokat daloltak. Asszonyok, lányok, csak úgy csengett a mező. Ha jöttek haza a hegyekből este, csengett az ódal, csak úgy harsogott. Víg népek laktak itt. Most nem, a maiak nem." Az ilyen ítéletek gyakoriak az öregeknél: „A mostani lányok nem élnek, csak vannak. Mi vígan éltünk." Azért dalolnak a fiatalok is épen eleget: „Jöttek a lányok a hegyről, olyan szépen dalolták, leültek a kőre." Mindig nagy nótaszóval jönnek haza a közös munkából, csak úgy mint régen. „Régen szegényebbek voltunk. A Bódva mellett csak részibe kaszáltunk, hétfőtől vasárnapig együtt. A Miglincben is. Éjjel jöttünk haza szekervel, mindig daloltunk." Otthon a családban is folyik a dalolás, nem kell hozzá, hogy sokan legyenek. Különösen a kislányok. Egy öregasszony mondta az unokáiról, „Ügy dalolnak estéken, mikor hárman vagyunk, hogy sok." Egy másik családban a két jóhangú kislány ki szokott ülni a „gangra"
