Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)
A dal élete
35 ges, kialakulatlanabb forma? Nem szelekció eredménye ez is? Hiszen már ennek a stílusnak bomlása, lassú kihalása idején mentették meg a még élő darabokat, mikor már nemigen termett sok új, egyre jobban merült a feledésbe az egész, s csak a kiemelkedő csúcsok, a legsikerültebb darabok maradtak fenn. Virágzó stílus idején viszont sok a selejtes, a stíluselemekből kialakuló múló próbálkozás; a stílus állandóan termel újat s ezek közt mindig kitermelődnek egyes fejlettebb, szebb alakok, melyeket az állandó szelekció kiválogat és megtart. 1 1 Az elmúlással szemben nemcsak a tetszés, a szépség tartja meg az emlékezetben az egyes dalokat. Vannak ezeknek az egyéni élettel olyan különös kapcsolatai is, amelyek mindig emlékezetessé teszik egyesek számára. Nagyon sokszor a szöveg ad valami aktualitást a dalnak. Ilyen volt a „Felleg borult az erdőre" egy asszonynak. Férjhez adták a szeretője bátyjához. Attól kezdve az öccs mindig ezt dalolta. „Evvel fojtogatott". Addig nem is hallotta tőle soha. Vagy: „Evvel udvarolt az uram" — hallani egyes dalokról, legtöbbször olyan nótáról, amelyikben benne volt az asszony neve. Vannak aztán dalok, melyeknek valami különleges használatuk van és erről nevezetesek. „Ha felkapom azt a tölgyfából kifaragott bukós botomat", kezdetű dalról mondta egy gazda: „Ezt mulatságban lehet szépen. Borzasztó vidító. Szepsibe, mulatságba eldanoltam, egy hétig ott tartottak." Vagy egy másik: „Fosztogattunk, danoltunk, mikor már aluttak, ezt kezdtem." Sokszor ilyen külső ok nélkül is megragadhat egy-egy dal valakit különösebben, pusztán egyéni tetszés alapján. „Minden embernek, minden asszonynak van valami nótája." (Rendszerint persze több is, mert aki ezt mondta, azt is kivallotta, hogy ,,ő mind azokból dalolt eddig".) Az ilyen „nótát" aztán a többiek is tudják egymásról. A 30 év körüli emberek mind kérdezgették, hogy egyik társuk dalolta-e már azt: „Halálmadár, halálmadár szállott a ház falára". Nagy volt a derültség, mikor megtudták, hogy valóban egyet „adott be", éppen a kérdéses nótát. A 18. példát korosabb gazdától hallottam. Hosszabb ideig nem sikerült megszólaltatni, végre azt mondta: „De egyet mégis elmondok." „Szokásos nóta volt, velembelieknek tudni kell" — mondta. Az ilyen szokásos nótáknak aztán gyakran van valami történetük. Egy1 1 Itt azonban felmerül az a kérdés, hogy az új dalok legjobbjai is sekélyesebbek, felületesebbek, mint a régi dallamok legtöbbje, nem érik el azoknak tartalmi, érzelmi mélységét. Mi ennek az oka? A népiélekben történt változás? összefügg ez társadalmi változásokkal? Veszített a népélet az utolsó száz év alatt lelki intenzitásából? Nem képes már olyan érzelmi elmélyülésre; kisebb értékű, felszínesebb formákban is kiéli magát? 4*
