Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)

Daltanulás

29 de sohasem éneklik: iskolásnóta), Édesanyám, csak az a kérésem, A tavasznak ünnepével ünnepel a lelkünk, Krasznahorka büszke vára, Erdő mellett nem jó lakni, Mátészalka gyászban van, Icike-picike a tornai utca; ez az iskoláskönyvek kedvelt dala. Könyvből van a következő is (14.): ,,Régi mesénkre emlékszel-e még, volt egyszer rég, egyszer rég Szép tavaszon ragyogott fönn az ég, volt egyszer rég, egyszer rég. Ó, hogy most mért nem mesélsz már nekem, nekem, Boldog idő, soha nem feledem soha, Hallani vélem a hangodat még: Volt egyszer rég, egyszer rég." „Ennek nincsen semmi értelme" — panaszkodott a lány, aki előadta. Nem is dalolják soha, s így kárba veszett az a nagy fáradság, hogy egy hétig minden nap tanulták az iskolában. Ezek különben mind „iskolás nóták", amelyek a mindennapi használatban nem szerepelnek. Iskolai ünnepélyekkel is terjed a dal, a szülők néha megtanulják, amit ott hallanak. így tanulta meg a Szittya vitézek-et az említett öregasszony. Amerikai iskolai ünnepélyen hallotta az egyik aszszony a „Leng a lobogó, megperdül a dob" kezdetű éneket. A régi tanítók közt sok volt a tanulatlan „rektor"; ezek ugyanúgy beletartoztak a falu közösségébe, mint a népi iparosok. De mégis többet érintkeztek urakkal és így sokat közvetíthettek a néphez. Egyik legjobb öreg énekesemnek mostohaapja is ilyen rektor volt. Tőle is tanult nótákat (műdalokat). Modernebb eset, hogy a mai időkben a tanítónő az Ünnep c. folyóiratból tanít meg egy népieskedő dalt a falunak. S az idők jele, hogy ilyen félreeső helyen, olyan két kis faluban, mint Áj és Falucska, két tanító és egy leventeoktató zászlós is akad, akiknek révén a népdalkiadványok egy-egy dala is eljut a faluba. A tanítók közvetítése az is, ami színdarabok és dalárdák útján kerül a néphez. Mind a kettő régi szokás ezen a vidéken s természetesen kihez fordulhatnának máshoz, ha színdarabot akarnak előadni, mint a tanítóhoz. Nem is igen tudná más a színdarabban szereplő dallamokat, mint ő. (Néha még ő sem tudja.) Ez a legközvetlenebbül ható terjesztése a műdalnak. Először is megtanulják a szereplők és összes barátnőik és barátaik, akik bejárnak a próbákra hallgatni, mert ilyenkor ez éppen olyan szórakozás, mint a fonó. Azután hallja a közönség, és ami megtetszik, hamar elterjed. Várják is, hogy milyen új nóta van a színdarabban. Egy asszony külön az egyik nóta kedvéért jött le a felvégből meghallgatni az előadást, annyira tetszett neki. Nagyon sok műdal jut így el a fiatalsághoz. Itt körülbelül 50 dalról derült ki,