Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)

Nagyrőcze

22 Bottó tanár azt tanítja, hogy nemsokára elérkezik az idő, amikor a szlovák ifjúság megedződvén, a magyarokat visszakergeti oda, „ahonnan jöttek". Csulik tanár sohasem akar magyarul beszélni, Kovalevszky tanár pedig, aki különben a magyar nyelv tanára, egy alkalommal a magyar nyelvtant a katedrához vágva, ily szavakra fakadt: „Inkább a mongol nyelvet adnám elő, mint ezt a gyalázatos magyart!" A turóczszentmártoni memorandum megünneplésében a tanári kar a diáksággal tevékeny részt vesz, majálisok alkalmával a szlovák címert és zászlót alkalmazza a főhelyen. Maga az ifjúság határozottan szlovák szellemű. Tüntetően használja az „Okolje" címert; szlovák jelvényeket és szerb sapkát visel, a magyar érzelmű polgárokat „bajuszos magyar" gúnyos jelzővel illeti, nem köszönti, a március 15-iki ünnepélyeket megzavarja. Azok a tanítók pedig, akik a nagyrőczei tanítóképzőből kerültek ki, a magyarság elleni gyűlöletükkel különösen kitűnnek. Az egyik például azzal fenyegette meg magyar érzelmű társát, hogy az oroszok be fognak hatolni az országba és a magyarokat leöldösik; a másik akként nyilatkozott, hogyha olyan emberrel találkozik, aki szlovákul tud és mégis magyarul beszél, kész volna azt leszúrni. Ismét egy másik letépte tanítványa melléről a magyar nemzeti színű jelvényt, egy más alkalommal pedig, amidőn egy temetésen a család kívánságára magyar nyelvű beszédet kellett tartania, a szertartás végeztével így szólt tanítványaihoz: „Most megyek a számat kiöblíteni, mert büdös a magyar szótól!" Hogy a gimnázium tanári karának és diákságának szelleme mennyire megfertőzte Nagyrőczén a város életét és megrontotta az ev. egyház harmóniáját is, arra nézve Czékus István jelentése megállapítja, hogy ott a viszály és gyűlölet mély szakadást idézett elő; nincs városi vagy egyházi gyűlés, ahol a két párt között heves, csaknem a