Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)
Iratok
102 a tisztelt megyei bizottmányt a protestáns tanintézetek feletti felügyelettel és bíráskodással felruházná; s hiában keresek reá a történelemben példát, hogy valamely megye, még óikkor is, midőn ezek jog- és hatásköre sokkal terjedtebb volt a mainál, magának e jogot tulajdonította volna. De az ez iránti esetleges tüzetes felszólalást az illető egyházi testületeknek hagyva fen, részemről csupán jelen jogóvó előleges nyilatkozatomat tartottam kötelességemnek azonnal megtenni, A mi már magát Nagyméltóságod tisztelt leiratának tárgyát illeti, sajnálom, hogy eleve is kénytelen vagyok kijelenteni, mikép a Nagyméltóságod által reám ruházott megbízatásban oly módon és oly kiterjedésben, mint tőlem kivánni méltóztatik, nem járhatok el. A tisztelt leiratban az kívántatik tőlem, hogy „ a turócz. sz. mártoni gymnásium összes beléletét, működését, irányát, szellemét, a tanulók közt uralkodó szellemet, az összeköttetéseket, melyeket a tanárok és tanulók az iskolán kivül fentartanak, a hatást, melyet a tanárok a városra, vidékre vagy általában kifelé gyakorolnak, személyesen legbehatóbb vizsgálat álá vegyem." Ez oly feladat, melynek alapos megoldására nem napok vagy hetek, de hónapok kellenének, a mennyi időm nekem oly mértékben egyáltalában rendelkezésemre nem áll, hogy azt minden egyéb, úgyis egyes ember erőit csaknem fölülmúló hivatalos teendőimet félretéve, kizárólag egy speciális tárggyal való foglalkozásra fordíthatnám, ha azon feladat egyáltalán megoldható volna is. De Nagyméltóságod, kérem, ne vegye rossz néven, ha kijelentem, hogy én e feladatot általában megoldhatónak nem tartom, részemről legalább azt megoldani képes nem volnék. Belélet, irány, szellem, városra és vidékre való hatás, ezek oly abstrakt dolgok, melyeket, én nem tudom mikép lehessen oly hivatalos vizsgálat alá venni, melyből aztán jogi akció képezhető volna. Amit lehetségesnek tartok, az ily akció alá eső concrét és positiv tények constatálása s megvizsgálása. Felteszem, hogy azon hivatalos jelentésekben, melyekről Nagyméltóságod tisztelt leiratában emlités tétetik, valamint t. Zólyom megye felterjesztésében, ily tények mindenesetre felhozva lesznek. Alázattal kérem tehát Nagyméltóságodat, kegyeskedjék ezeket velem közölni s részemről gondoskodni fogok, hogy azokra nézve igazságot és pártatlan közegek által megtörténjék a vizsgálat s ha ezúton csakugyan igazoltatnék azon vád, hogy a turócz. sz. mártoni algymnásiumban „pánszláv és hazaellenes szellem uralkodik", azon tények elkövetői s e szellem hordozói és élesztői érdem szerint megbüntettessenek és ártalmatlanokká tétessenek. Személyes vizsgálatra azonban ez esetben sem vállalkozhatnám; az én feladatom, mint superintendensé, egyházunk szer-