Révay István: A belvederi magyar-szlovák határ (Budapest, Magyar Statisztikai Társaság, 1941)

Bevezetés

kokkal újratelepített szigetközségben 1921-ben egyetlen szlovák jelentkezett, erre a zsupán másik számlálóbiztost küldött ki, aki már 114 szlovákot írt össze.

8 Meg kell tárgyilagosan állapítani, hogy a 19. században a természetes fejlődés nagyobb veszteségeket eredményezett a szlovákságnak, mint a magyarságnak. Ez — hogy csak a tárgyunkbeli okoknál maradjunk — részint a nyelvhatár számukra kedvezőtlen vonulatának, másrészt pedig annak következménye, hogy a török pusztítás utáni újratelepítéskor több szlovák sziget telepíttetett a nyelvhatártól délre elterülő vidéken s ezen szigetek sorsa a magyar környezetben nem lehetett más, mint a magyarságba való lassú beolvadás. A magyar nyelvhatárnak az egy nyitravidéki félszigettől eltekintve, nem voltak olyan kiszögellései, mint a szlovákok nagysurányi és nógrád-pesti nagy félszigetei, vagy borsod-abauji szigete. A magyarság nem rendelkezett továbbá a szlovák etnikumban olyan újabbkorú telepítésekkel sem, mint amilyenek a törökdúlás utáni és az ellenreformáció alkalmával a magyar etnikumba telepített szlovák kisebbségi szigetek voltak, mint pl. a nyitramegyei : Vágsellye, Vágvecse és Tótmegyer ; a komárommegyei Imely, Kurtakeszi, Jászfalu, vagy Komáromszemere ; az esztergommegyei : Kural; a barsmegyei : Barsendréd és Zsemlér ; a hontmegyei : Százd , a gömörmegyei : Dusa, Dobóca, Gömörhosszúszó és a többi ugyancsak ebbe a kategóriába tartozó helység. Ezeknek a fejlődési sorsát szögezi le szláv oldalról Petrov, írván a következőket :

9 »A magyar nyelvterületbe ékelődő szlovák beszögellések és szigetek nemzetiségi veszteségei teljesen természetszerüek ; nagyobb mérvben is várhatók lehettek volna. A nemzetiségi életre ható különböző körülmények legfeljebb gyorsító, vagy fékező befolyással vannak az ilyen természetszerű folyamatra.« Ezek a veszteségek a természetes fejlődés fellebbezhetetlen veszteségei. Mi magyarok is hiába reklamálnék a már régebben elveszett nagyszombat-nyitravidéki, avagy sáros-északzempléni falvakat, akár a turócmegyei nemesi települések magyar származású lakosait, kik az 1910. évi népszámlálás alkalmából pl. magyaroknak kívánták magukat beíratni, de a magyar statisztika kívánságukat nem teljesíthette, mert magyarul egy betűt sem tudtak s a népszámlálás elvi alapjával ellenkezett volna magyarokként való felvételezésük.

1

0 Ennyit a szóbanforgó népszámlálások anyagáról, népességi terepükről és megbízhatóságuk szempontjairól. Már említettük, hogy V. dr. a népszámlálásokat megelőző forrásanyagot is következetlenül és egyoldalúan kezeli. Minden kritikai alátámasztás nélkül összevissza hivatkozik a különböző forrásokra, kihámozván belőlük az egyébként talán következetlen és kiütköző adatokat, ha azok számára kedvezőek. Itt is azt hiányoljuk nála, amit a népszámlálási anyagnál, t. i. hogy nem sorozatosan használta fel a rendelkezésre alló megbízható anyagot. Ezt is nyilván azért tette, mert így sorozatosan ez a forrásanyag ugyancsak ellene bizonyított volna. Mert 8 L. Hassinger : Die Tschechoslowakei. 139. o. 9 Příspěvky ... 61* o. 1

0 L. Kovács Alajos dr. : Az anyanyelvi statisztika megbízhatósága. Magyar Statisztikai Szemle. 1934—1. s

z-> 11