Sziklay Ferenc: A világ ura

VII. BOSSZÚT! ÜDVÖSSÉGET! — Én nem megyek! — jelentette ki Éva a legha­tározottabban az apjának, mikor az, keserű csalódásá­ban, élete legnagyobb hajótörésében, mentő-övnek jel­lemzte Qoldhand figyelmes ajánlatát. — Még te is elhagysz, drága kis leányom? — si­ránkozott Caduc úr. — Mim maradt nekem rajtad kí­vül? A tudásomat megcsúfolták. A csillagomtól megfosz­tottak. Hitvány érdekből! Elvették a hitemet a nemze­temben! Óh, szégyellem magam, hogy franciának szü­lettem! Gyáva lett a gloire nagy népe, megijedt az első fenyegetésre! Fidonc! — Benned is csalódjam? Éva, kis pajtásom, egyetlen barátom!... —- Nem papa, nem hagylak el, de ne menj ahhoz a véreskezű emberhez. — Aranykezű, nem véreskezű, — fiam, — egyetlen ember a földön, aki megért. Az első volt, aki hitt az igazamban. Az egyetlen, aki a végveszélyben az embe­riség megmentésére gondolt. Mért mondod véreskezű­nek? — Nem tudom. Félek tőle. Láttad volna a szemét, amikor egyedül maradtunk. Láttad volna, hogy ki ván engem, hogy nézett rám, mint a héja a biztos áldoza­tára. Nem neked akar segítségedre lenni, engem akar. Azt hiszi, ha együtt leszünk, meghódit. Kellesz neki, hogy az üzlete jól sikerüljön, hogy tőled kapjon bizta­tást, mert ne hidd, hogy hisz neked, neki csak a pénz kell, amit a gázálarcon kereshet. — Honnan tudod ezt? 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom