Sziklay Ferenc: A világ ura
álláspontot", mely még a tudomány terén is hitelvesztetté akarja tenni Franciaországot. Arra meg éppen nem gondolt senki, hogy az egész felfordulást egy mindenre elszánt kéz intézi a bécsi palotájából, mert a maga hasznára akarja megfejni eddig még soha nem látott arányban az egész világot. Qáthy Jenő kísérleteinek vége felé közeledett. Rájött a nehéz probléma megoldására, a próbatégelyben kialakult a rubin ragyogású, kocsonyaszerii káliumpermanganát szivacs. Csak a kipróbálása volt háti a. Finom selyemgummi anyagból miniatűr gázmaszkát szerkesztett, légmentesen egy kísérleti patkány orrára illőt. Reszketve gondolt az eshetőségre, hátha mégsem válik be a nagy találmány. Napról-napra halasztgatta az utolsó kísérletet, csak mikor december közepe táján Goldhand ur nagyon sürgette már, hogy itt a kellő lélektani pillanat, mert a felfokozott tömeghisztéria kezdi kikezdeni a halálfélelmet is s az öngyilkosok száma rohamosan emelkedik, akkor szánta rá magát. Két patkányt nevelt már hetek óta egy ketrecben. Az egyikre hoszszas erőszakoskodás után rászerelte a gázmaszkát, ugy eresztette a gummikarikával légmentesen tömített üvegbura alá, a másikat anélkül. A biztonság kedvéért maga is fölvett egy kiselejtezett háborús gázálarcot, melyben a szűrőt az anticyán szűrővel helyettesitette. A süketnéma csodálkozó szemmel nézte a kísérleti munkát. A két pakány járta a cirkuszt a kerek üvegbura fala mentén. Az álarcos idegesen dörzsölte a kellemetlen békót padlóhoz, légcsaphoz, a másik két lábra ágaskodva kereste a szabadulást az üvegfalon át, vagy mint a szobába röppent fecske, hol itt, hol ott rohant neki az orrával az üvegnek s mikor a nem várt akadályba ütközött, komikusan fintorgatta hegyes orrocskáját. —- Na most! — Megeresztette a gáztartály csapját. A gáz halványtürkizkék színűre festette az üvegbura levegőjét s az álarc nélküli patkány a másodperc egy századrésze alatt kimúlt. A másik? Vigan folytatja tovább a küzdelmet a kellemetlen fejboritóval. 43