Sziklay Ferenc: A világ ura

Elrendezték, hogy a lány, meg az apja a hálószobában laknak majd együtt az emeleten, a „Gólthány" urat meg leteszik az interveniens szobába a földszintre, ugy talán lehet aludni a „fürészelésétől". —- És maga? — kérdezte a lány. — Nekem jó lesz a verendán a földön. A kutya is megdöglött, kell aki ugasson is, ha késértetek akarnak gyünni. Másnap délfelé ébredezett csak a társaság, a két éjjelt, egy napot ki kellett pótolni. Éva volt hármuk közt a legfrissebb. Soká nem tudta, mit tegyen, mit vegyen magára, de aztán kikutatta a szekrényeket s a mérnökné ruháiba bujt be. Egy kissé bő volt, egy kicsit hosszú is, megmosolyogta magát a tükörben: — Hát bizony ez nem Parisban készült — sóhajtotta, de jobb hiján meg kellett elégednie avval, ami akadt. Amint kinézett az ablakon, ott látta tenni-venni Istvánt a kertben. Nézte egy darabig, hogy tisztogatja a háztájat, majd gondolt egyet s leszaladt hozzá. — Né, a kisasszony már fölkelt? — Fel hát, hisz már idestova dél van. — És még nem tetszett reggelizni. Legföljebb, ha megint teját főzhetek, mert bizony a tehenet is elvitte az üstökös. — Soha többé nem iszunk tejet! — sóhajtott Éva s elszomorodott. — Majd teremtek azt is valahogy. Csak Mag-Matyó Istvánra kell bizni a dolgot! — Honnan? — Az az én dolgom. — Mondja, Mag-Matyó István, tulajdonképen hol is vagyunk mi? És maga milyen nemzet? — Hogy hol vagyunk? Hát ezt a falut Medveshidegkutnak hivták, amig volt miért hivják és Magyarországhoz tartozott, amig országokat csináltak a sok emberek, hogy rendet lehessen tartani köztük. Mert higyje el a 112