Sziklay Ferenc: A világ ura

kisasszony, sok minden furcsaság csak azért volt, mert sokan voltunk a földön. — De honnan tud maga franciául? —• Nem tudok én, csak ugy kotyogok. Az a kevés meg, amit tudogatok, francia országban ragadt rám, mert hogy itt megszorult a sok ember a háború után, szük lett a bakkancs s akik későn gyöttek haza a háborúból, azoknak nem jutott kenyér. Hát egy bandával kimentünk, bányászok, szerencsét próbálni. Ugy vittek, mint a birkákat, azt mondták, hogy a jóvátétel miatt kell. Nem tudom, mit tettünk jóvá a három év alatt, amig odaki voltunk, de hogy velünk komiszul bántak a franciák, az egyszer szent. Jöttünk is haza ész nélkül, mikor letelt az időnk, jobb itthon kocsisnak lenni az altáróban, mint odaki előmunkásnak! Meg is fogadtam, hogy ugy elfelejtem a nyelvüket, mint a tavalyi havat. — Még mindig haragszik reánk? — Már hogy a kisasszonyra? Mit tehet arról a kisasszony, hogy mit csinált velünk az emberje. A népek is csak azért gyűlölték egymást, mert nem fértek egymástul a földön. — De hát nem sajnálja, hogy elpusztult minden ember a földön? — Nem volt nekem senkim ezen a földön és semmim. Ploretár voltam, kérem szépen. Olyan kommunista odakint, hogy csak ugy zúgott. Idehaza csak ugy befelé lehetett, legföljebb a sejtben, itt „szoci" volt a nevünk. De most mit vegyek rajta? Az sem kell, hogy kommunista legyen. Egyformák vagyunk, semmink sincs, vagy minden a miénk, ami mindegy. Hát gondolom, hogy Ádám és Éva se voltak kommunisták a paradicsomban. Pénz se kell, mert kitől vásároljon az ember s legalább nincs kire irigykedni. Azt hiszem jó lesz ez igy. Aki birja a munkát, megél. De kisasszony, lássunk az ebédhez, mert éhkoppot vet a szemünk. — De én nem tudok főzni. — Már pedig ezt a munkát a kisasszonynak kel! 113