Fábry Zoltán: A vádlott megszólal (A cseh és szlovák értelmiség címére)

többé semmi az útjában. A magyarság idegen, ellenséges test lett a szlovákiai fasizmus földjén. Idegen és elárvult, kit a vihar tűzhelyére ver, és saját kincsére, leglényegére: a vox humanára eszméltet. Ebben az időben írta a szlovenszkói magyarságot legjobban kifejező költőnk, Győry Dezső Vox humana és őszi vihar című cikkében: „Ülünk. És bámulunk a lángba. Mi vagyunk a melegedők. És mi vagyunk a meleg... Észrevettétek már a tűzhely körül, mennyire megfinomodott a hangunk?... De ki tanított a szelídebb tónusra? Ki oktatott gyöngédebb gesztusokra? ... A betegágy körül lábujjhegyen járnak, s Európa nagybeteg ... A tűzhely körül nem kapni dobhártyarepedést, sem korai torokberekedést, s nem szerzünk tyúkszemet tönyökünkre." (Új Hírek 1939. XI. 5.) A világ már lángokban áll, de a szlovenszkói magyarságnak nincs benne része és érdekeltsége. Non possumus! A költő a megváltozott magyarság egész képét vetíti a főtől a tagokig: „Jegyezzük föl az utókor számára, hogy ebben a folyamatban a családfők is jó példát mutattak. Egy korban, amikor könnyű elvetni a sulykot, a történeti vágtában, mikor könnyű elveszteni a kantárszárat a szavak vásárában, mikor részletigazságok igyekeznek túlkiabálni egymást, a mi családunk fői nem izgatnak, nem ágálnak, nem öntenek olajat a tűzre, nem szaggatnak sebeket, és nem sarkantyúznak szenvedélyeket: krisztusi emberséget, cselekvő emberszeretetet, építő és megtartó magyar józanságot hirdetnek. Családon belül. És családon kívül." (uo.) A vox humana a költő hitelével itt nyugtázza először Esterházy és az őt követő pártmagyarság másult mentalitását, antihitlerizmusát, antijarossizmusát. Amit a Magyar Párt a nácizmussal szembehelyezett, az a különbséget hangoztató és vállaló „keresztény humanizmus" volt, és ez akkor sok 20