Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Filep Tamás Gusztáv: Utószó
Számos adalékot, részletet találhatunk témánkhoz az e korszakban íródott irodalomtörténeti, intézménytörténeti munkákban. Pusztán példaként az első csoportból Sikabonyi Antal Jókai és szülővárosa című különlenyomatát (az 1925-ös Jókai emlékkönyv bői), illetve Alapy Gyula A Jókai Egyesület tizenöt éve című munkáját említjük, melynek a századforduló várostörténetére utaló része irodalmi értéket is tartogat. Végül megemlítendő két-három néprajzi könyv: a Jankó Zoltán szerkesztette Csallóközi Múzeum, valamint Arany A. László A szlovákiai magyarság néprajza című füzete és Putz Éva A kolonyi lagzi című monográfiája számítható ide. Nem akarjuk túlértékelni az itt felsorolt munkák mindegyikének tudományos rangját, de tény, hogy mindegyik csoport darabjai többé-kevésbé túllépnek konkrét tárgyukon. (Az első két kisebbségtörténeti korszak tudományos eredményeinek legfontosabb összefoglalása Turczel Lajos A csehszlovákiai magyar tudományos élet alakulása a két háború között. In: Kontextus. Madách -műhely 1989.) Tekintettel arra, hogy a legszámottevőbb írástudók közül sokan napilapoknál dolgoztak ezekben az évtizedekben, nem túlzott talán az a föltételezésünk, hogy számos értékes esszé lappanghat a központi, de talán még a járási, városi lapokban is. Időszerű volna bibliográfiai számbavételük — ez azonban a szakemberek feladata lehetne, nem a miénk. A kérdéskörrel persze az úgynevezett helytörténetírás van a legközelebbi rokonságban. Nos, távolról sem szükségszerű, hogy a helytörténeti munka adatsoraiból tömény unalom áradjon, s az effajta írásokat a provincializmus levegője lengje be. Annak, aki a helyi történelem forrásainak kutatásában nem látja meg az egyetemesség igényét, annak szeretnénk felhívni a figyelmét a Tajnán született filozófus, az 1945ben, negyvenéves korában meggyilkolt gróf Révay JózsefKisnemesek Tajnán. Adatok egy felvidéki falu és egy társadalmi réteg történeti monográfiájához című, 1942-ben megjelent könyvére. Ennek bevezetőjéből idézünk a kételyek eloszlatása érdekében: „Az, aki magát a környezetében fel-felmerülő történeti emlékekbe beleéli: saját szunnyadó energiáit eleveníti meg. A történelem öneszmélkedés, a történet könyvében ki-ki önmagát olvashatja. Ez az alapja annak, hogy a történelem exisztenciális érdekké lehet, és éppen ez az egxisztenciális érdek az, ami felcsigázza a vérbeli történészben a kutató-erósz lendületét — ami friss életre kelti benne az értetlenek számára száraz adatokat. Ez az, ami aktuálissá színezi a rég lezajlott eseményeket, életre kelti évszázadok előtt elhaltak élményeit, fellobbantja régen elporladt elmék villanásait. 205
