Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Borsody István: Eperjes-időszerű városkép

szűkebb ünnepévé vált. Régi arcok találkoztak az egyre kisebb előadótermekben, és az emlékező előtt a kisszámú közönség zsongása mögül feléledt az alig tíz év előtti kép, amikor még lázban égett az egész város, ha a városi színházban a magyar műkedvelők játszottak, és az ötödik előadásra is elkelt minden jegy. A még messzibb távolból pedig a békebeli Széchenyi Kör matinéjának gyermekkori képe dereng, ami arra is emlékeztet, hogy a gyermekkor városában több volt a magyar, mint később, amikor a Fő utcát egyre több ismeretlen hang és arc lepte el... * Akik az új időkben jöttek Eperjesre, nem tudnak semmit sem a város nagy múltjáról. Vadidegen, jövevény cseh emberek néha megütköztek a kényszerű csend és fájdalmas egykedvűség láttán, és a maguk módja, nyelve és ízlése szerint próbáltak „kultúrát" teremteni. Mikor nem sikerült, nem értették, micsoda kietlen vidéken járnak. De az idegenek és a felszín új emberei nem is kergettek magasabb célokat Eperjesen. Inkább az anyagi jólétet élvezték, amit az új rendszer biztosított számukra. A tömegsport, a mozi, a szombat esti kispolgári kimenő, a weekend körül kezdett forogni a világ ebben az ősi magyar városban, amelynek szellemi hagyományát hajdan athéninak nevezték. Az idegenekkel nem lehetett megértetni a különbséget Eperjes múltja és jelene közt. A múlt kegyvesztett lett, és az eperjesi magyar polgársággal együtt tünedezett az élő tudatból. Maguk a magyarok is többnyire már csak mosolyognivaló idillnek tartották a sárosi világ kedélyesnek ismert régi képeit, pedig ami Sárosban történt vagy nem történt, a komoly figyelmet is megérdemli. A sárosi környezet kivételes zavartalansága, a mérsékelt éghajlat, az emberek nyugodt temperamentuma alapozta meg az élet egykori harmóniáját. Sárosban nem voltak szociális vagy politikai kilengések, nem voltak elemi katasztrófák, lázadások, nemzetiségi ellentétekről sem tudott senki sem, mert patriarkális, családias keretek közt folyt az élet, nyugodtabban, mint a Felvidék nyugati végein. Aboson át kell szállni Eperjes felé, s onnan ártatlan vicinális kanyarog a Svinka hídja fölött, a szelíd falvak mentén, fel egészen a sárosi vadregényes északig, ahol már I^engyelország kezdődik. Sárosban nem építettek vasúti fővonalat. A kassa—oderbergi vasutat nem fogadták be az egykori városatyák, állítólag azért, mert féltek, hogy megdrágul miatta a tojás. De jól volt ez így. Ez a szelíd konzervativizmus rányomta 75