Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Borsody István: Eperjes-időszerű városkép

mikor az első magyar őslakók emlékét már csak a város és a vidéki falvak nevei őrizték, Eperjes mint vegyes nemzetiségű város is mindig jelentős szerepet játszott a Felvidéken lepergő magyar történelemben. Az eperjesi és sárosi őslakó szlovákok és ruszinok lelke sem távolodott el soha a magyarságtól, és a magyar—szláv történelmi együttélés közös tulajdonságokkal, közós életszemlélettel, vérmérséklettel jelölte meg Sáros és Eperjes törzsökös lakóit. * Elég egy rövid séta Eperjes hosszú, széles, tágas, tipikusan magyar szabású Fő utcáján, hogy fölidézzük a város közelmúlt és régmúlt magyar emlékeit. Kétoldalt az emléktáblás házak vonulnak föl Tompa, Kerényi és Petőfi neveivel. A Fő utca ölelésében áll az ősi kollégium, ahol olyan emberek tanítottak, mint Greguss Ágost, és olyan emberek jártak iskolába, mint Pulszky Ferenc és Kossuth Lajos. A Fő utca egyik mellékutcája a törvényszék boltíve alatt kezdődik, s ez a régi ház Eötvös Józsefet és Trefort Ágostont látta valamikor vendégül mint a kerületi tábla joggyakornokait. A kollégium sarkában a Caraffa-vértanúk emléke áll, a Fő utcai házak oromfalát az európai műtörténet a felsőmagyarországi reneszánsz csodái közt emlegeti: e házak közt van Sáros hajdani urának, II. Rákóczi Ferencnek díszes, csipkés udvarháza, melynek képét egyformán őrzi szívében minden magyar. S mindezek fölé magasodik a Szent Miklós nagytemplom tornya, a város kitartó őre, amely már messziről látszik, ha a Tarca völgyében Eperjes felé közeledünk és a távolban megpillantjuk a völgyet őrző sárosi várhegy sziluettjét. Nem kell erőszakkal kihámozni Eperjesből a magyar jelleget, csak egy érintés kell hozzá, s máris lehullt az elmúlt húsz év alatt sarokba szorított magyar életről a fekete fátyol. Eperjes ma is azok közé a határon túli magyar városok közé tartozik, amelyek szempillantás alatt vissza tudnák nyerni régi képüket. Eperjes 1918-ig magas színvonalú vidéki kultúrközpont volt, a magyar városi élet pezsgő ritmusa töltötte meg; ezt az államfordulat sem tudta egykönnyen eltüntetni, és évek hosszű sorába telt, míg az eperjesi magyarságot eltüntették a város szellemi vezetéséből. Tarca-parti Athénnek nevezték Eperjest a háború előtt, mint ahogy annyi más felvidéki várost elkereszteltek különféle folyók mellett fekvő Athénnek. De Eperjest nemcsak a lokálpatrióták büszkesége tartotta jelentős szellemi központnak, hanem egész Magyarország. Iskolái országos nevűek voltak, egy-egy eperjesi tanár híre szinte olyan, mint 73