Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Peéry Rezső: Hétvége, magyar elődöknél
Peéry Rezső Hétvége, magyar elődöknél h at óra tájt riadok fel a koromsötét és tömjénszagú vendégszobában. A ház ura este úgy mondta, hogy a kis kastélyt felkeresik néha a családi kísértetek, ám az ősök szellemei udvariasan mellőztek — ami célzásnak is vehető —, és az a szorongás ébreszt fel, amit a civilizáció zörejeihez szokott idegrendszer érez a vidéki éjszakák gogolian mély és réveteg nyugalmában. Az is lehet, hogy a megbizonyosodás kényszere kívánja észlelni, hogy ami tegnap este óta történt, a valóság varázslata, nem a képzeleté. Hiszen olyan valószínűtlen volt minden: A pozsonyi kánikulából, rozsdás és kopott őszi síkságon keresztúl cipelt a a motorosvonat. A kiégett tarlókon és a kopasz dombokon ködből, alkonyból és porból szőtt fátylak terjengenek. mintha a melankólia angyalait akarnák rejtegetni, akik ott úsznak ilyenkor, ősz derekán, láthatatlan szárnyakkal a határ menti tájak elhagyott mezői felett. A kisvárosi indóház előtt a házigazda vár könnyű kocsival és azzal a vendégbarátsággal, ami, úgy látszik, legörökletesebb tulajdonsága a magyar uraknak. A villanyfényes és vigasztalan mezővárosi utcák csattogó kövezete után girbe-görbe oroszos dűlőútra fordulnak be a lovak a hazatérő állatok közönyös biztonságával. Gomolygó por surrog az istrángok korúi, árva fúzek sötétlenek az út partján, és odafenn kiúlnek a csillagok. A beszélgetésben tétován és ügyefogyottan vesznek részt: a gondolkozásban és érzületben egyívásúak ismert és kész mondatsablonjaival. Különben pedig kiszolgáltatottan rábízom magam a könnyű, nyitott úri kocsira, amely most ismeretlen cél felé szalad a sötétben, a szabad és végtelen ég szikrázó ékkövei alatt, és elvisz egy más világba, melyről sejtem már, hogy mélyebb lélegzetű és jobban megalapozott, mint amiben élek. A lovak csendesen poroszkálnak: az est, az ég. a csönd, a végtelen a sivár és sötét mezők felett olyan jelenvaló, hogy szinte elmeríti az embert. Jobb is hallgatni ilyenkor, ildomosán, mint a messzi dombok szelíd állatai a folyó mögött. A falut néhány elhaló vakkantás jelzi, a dobogó híd mögött, egy sötétlő kapun fordulunk be, s csikorgó kavicson állnak meg az okos állatok. 22
