Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Peéry Rezső: Hétvége, magyar elődöknél

A feltáruló tölgyfa kapu mögött fehér boltívek és szelíd petróleumfény fogad, mely a régi olajlámpások vasvázából sugárzik szét. A kőpadlós előcsarnok komódjai és régi székei felett képek nézik a vendéget: komor nemesurak, ijedt tekintetű, ifjan is a hivatás és a pálya távlatába néző csákós úrfiak, csapott vállú, merengő biedermeier ruhás asszonyok. Az étkezőben veres hajópadló és fehér barokk cserépkályha, melynek szelíd füzérei, akár a boltívek élei, az íveket összefogó lapos rózsák, a­kár a barlangos ablakok, meleg vonalakkal merülnek el a terített asztalt megvilágító barátságos fényben. így merülnek homályba a falszéli vitrinek, magas támlájú székek, és az ősök szigorú arculatú képei is. S így bontakozik ki lassan az úri lak belső arculata, ahol a tizenhetedik század első évtizedeinek, Bethlen Gábor idejének tömény, sűrített levegőjét lélegzik ki magukból a bútorok és a falak. Az ónkorsó, barokk szekrények, régi kardok, öreg metszetek, empire berendezés, a ková­csoltvasból készült műtárgyak és a családi képek olyan természetesen, olyan sok levegőt hagyva, olyan kecses méltósággal töltik meg a hófehér ívek közét, mintha a folyamatosság lett volna mindig az élet törvénye náluk. — Ez az, amit az Alföldön elpusztított a török — mondja a házigazda —, ha ugyan így épültek annakelőtte — teszi hozzá némi malíciával. Ha az imént a csillagos ég nyugalma, itt a civilizáció nyugodt folyamatos­sága ejt rabul, amivel ezerhatszáz első évtizedei óta az élet a konok ő­sök szorgalma és ereje jóvoltából alakult ki. Protestáns nemesúr építette az emeletes kastélyt, a reformáció és az ellenreformáció viharában. Háromszáz év múlva nyugodtan és szabadon lélegzik itt ez a kor, mely odakinn a harmincéves háborúban romba döntötte Európát. A háromszáz esztendőt, melyben annyi volt a nyugtalanság és a ka­tasztrófa, itt a nyájas és okos úri civilizáció folyamatossága jelzi és jelenti a méternyi vastagságú falak között, s ama magyar kultúráé, mely odakint az országot megépítette. Százötven esztendeig égtek az alföldi falvak, romlottak a délebben és északabbra fekvő várak bástyái, hogy itt mindez eredendő méltóságában, nyugalmában és tartósságá­ban maradjon ránk. Mi az az erő, mi az az állhatatosság, az az építő és fenntartó akarat, amely ezt a három századot e házban konzerválni tudta — ez volt a kérdés, melynek megválaszolásában az ősök szellemei nem segítettek. Csak tekintetük kísért az álomba, szigorú szemük, a szellemi edzés, a munka és a viszontagság alakította kemény vonásuk, szép kiformált homlokuk, száj vonalaiknak határozottsága a régi képeken, melyek a 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom