Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Jócsik Lajos: Egy városképhez

taink alatt, s ebben az iskola magasabb ismeretközlése alig járt kezünkre. Annak a társadalmi rétegnek gyermekserege, amelyből magam is sorsom gombolyítom, szinte familiáris életközelségben élt a táj részleteivel és elemeivel. Nyilvántartottunk minden fészket, tudtuk a pontyozó helyeket a vizekben, tudtuk, hol lehet keszeget, márnát, dörgőcsöt fogni és egyéb halnemeket. Kiszedtük a fogoly- és fácánfészkeket, s kiittuk a tojásokat. A gőtét, a szalamandrát, s a békák száz fajtáját meg vízisiklókat mi szállítottuk az iskolai akváriumokba. Naponta éltük meg azokat az ősi, atavisztikus vadászizgalmakat, amelyeket Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszaiban így örökít meg: Ó iszonyú volt. Vad háború volt. A délután pokoli-sárga. Nyakig a vérbe és a sárba dolgoztunk, mint a hentesek s a kövér béka elesett. Egész smaragd volt. Rubin a szeme, gyémántot izzadt, mérgekkel tele. A lába türkisz, a hasa zafir, a bőre selymek fonadéka s regés kincsével elterült a gazdag, undok anya-béka. Botokkal nyomtuk le a földre, az egyik vágta, másik ölte, kivontuk a temető-partra, ezer porontya megsiratta, s az alkonyon, a pállott alkonyon véres szemével visszanézett. Kegyetlenül, meredten álltunk, akár a győztes hadvezérek. A táj elemei belenőttek életünkbe és ösztöneinkbe, s magunk szinte a táj kellékei lettünk fiatal életünkben. Az iskola ezt a termékeny és egészséges kapcsolatot teljesen megbontotta, visszafejlesztette, s nem teljesítette ki pozitívan. A környezet tagadása, az elvágyódások, ez a rettentően negatív viszony itt fejlődött ki bennünk környezetünkkel szemben. Gimnazista korunkban már indiánosdit játszottunk az újvári erdőn, az újvári tájban, groteszk és elrontott romantikát űztünk, 185