Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Szitnyai Zoltán: Utazás egy régi városba

a szikrázó égbolt kékségbe rajzolódó körvonalaival s a fák derűszöld lombjaival, melyek körös-körül a lába elé telepednek. Csöndes mosollyal elmerengett, mintha maga előtt látná a rég nem látott tájat. — Pár pillanat, és már magára mosolyog a sárgára festett, parányi indóház a sima dombtetőn. A látnivalók oly hirtelen fogják megrohanni, hogy már azt sem tudja, merre nézzen. A Tanád alatt megvillan az Óvár csillogó barokk tornya, kettős kereszttel a torony csúcsán, alatta templomtornyok, mintha szeme láttára nőnének ki a völgyből, és köröskörül csöpp kis házak fehér lugasai a hegyoldalak lombjai között. Azután egyszerre évszázadok leheletét fogja érezni maga körül. Ó, nagyon régi város az én városom. Talán a római időkkel egyidős az a hagyomány, amit a város címerpajzsa is megörökít, hogy egy arany és egy ezüst gyík vezette a legeltető pásztort az első érclelőhelyekre. IV. Béla király korában már kiváltságokkal rendelkező nagyhatalmú város. Későbbi dúsgazdag bírája, Stech Boldizsár, akit Beatrix királynő a „nobis dilectus nótárius" jelzővel tüntetett ki, szekérszámra szállította az aranyat a költekező királyné udvarába, és a selmeci levéltár történelmi pletykákat őrző pergamenjeinek suttogása szerint nemcsak az uralkodó, hanem az asszony szívét is meghódította Beatrixben. Ezzel a polgári öntudatban nevelődött büszke várossal viaskodott végestelen pörókben és élete végéig az izgága főúr és a nagy magyar költő, Balassi Bálint. Ez a város vendégelte meg Mária Teréziát aranyból vert népes asztalon, amit a lakoma végén a királynőnek ajándékozott, s úgy mondják, hogy ebből az aranyasztalból készült tallérokból viselték jórészt a hétéves háború költségeit. Az ország bankárja volt az akkori Selmecbánya, amelyhez olyan gazdag nagyúr is folyamodott kölcsönért, mint a mostani bolgár dinasztia magyar őse, Koháry Ferenc gróf. Ott vigadott kuruc tábornokainak vezérkarával Rákóczi fejedelem, ugyané falak fogadták be a hadseregével átvonuló Görgeit, s kevéssel utána Grabbe gróf muszka tábornokot. Itt diákoskodott Petőfi és Mikszáth. Ez volt a magyar Heidelberg. Ó, sokat kellene mesélnem színes és vidám diákéletéről, amit én még akkor ismertem meg, amikor hatszáz akadémikus diákjának életkedve harsogta be a szűk kis utcákat. Tudom, hogy mindnyájan a gyermekkor emlékeinek elszakíthatatlan kötelékével fonódunk szülővárosunkhoz, mégis úgy érzem, hogy selmecinek lenni sokkal több, mint amennyit születésünk és illetőségünk helye meghatároz. Selmecinek lenni már szinte vallás, eltörölhetetlen bélyeg, mely a közös emlékek és azonos kedélyvilág selmeci szektájába fogadja azokat, akik valaha magukba szívták ennek az ősi 126