Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Szitnyai Zoltán: Utazás egy régi városba
Szitnyai Zoltán Utazás egy régi városba Selmecbánya halhatatlan emlékének S zínes villanykörték himbálödztak a kis kocsmaasztal fölött, ahol letelepedtek ketten, a júniusi nyáréjszakában. Odakúnt döngött a föld az acélsínek és talpfák alatt, amint kifutott a vonat a közeli Kőbányai pályaudvarról. A férfi arra nézett, amerre a kocsiablakok halványsárga négyszögei gyors villanással elsuhantak, és elmerültek az éjszaka sötétjében. Eltűnődött sokáig, míg a vonatrobaj is elhalkult egészen, és felszívódott a mély csendességbe. Aztán az asszonyhoz fordult: — Maga egy óra múlva elindul oda, abba a régi és édes városba, ahol születtem, ahol ifjúságom éveit töltöttem el, s ahol már évek óta nem voltam. Végiglépeget szűk kis utcáin, és talán észre sem veszi, hogy elmúlt és láthatatlanná vált életem ott lappang még most is öreg házainak öreg falai között, s fenyőillatú erdős hegyeinek rengetegében. El fog haladni e láthatatlan élet mellett, s mint valami fotómontázson föléje vetíti a maga átvonuló életét. S majd egyszer, sok év múltán, ha visszagondol erre a helyre, talán észre fogja venni az emlékezés térképén, hogy különböző időben ugyanazt az utat jártuk be, és összetalálkoztunk az emlékezésben. Igen, igen, elhagyott életünk elhagyott tájak rámájába foglalva tovább él, és él mindaddig, amíg van valaki, aki emlékezni tud ránk. A férfi messze nézve eltűnődött, mintha ott járna azon a helyen, amelyről beszélt, s mintha nem is az asszonynak, hanem önmagának beszélne az útról, amit gondolatban megtett. — Hajnalban érkezik. A kis vonat ablakából a fölkelő nap fényében fogja megpillantani a Kálvária kettős csúcsát a hegytetőn. Még kétszer elbújik és még kétszer felbukkan, amint a vonat szapora igyekezettel kanyarog a hegy lábánál, azután váratlanul a Leányvár kecses alakja rajzolódik fel az égre. Egy tömb az egész, egyetlen nagy torony, széles alapra fektetett, égbe nyúló piramis. Gyerekkoromban, amikor a vár szűk ablakaiból még meleg fények csillogtak az esti város felé, s ívben meghajló toronytetőzetét sűrű hólepel takarta, sokszor úgy tetszett nekem, mintha nem is építmény, hanem hatalmas, kivilágított karácsonyfa állna a hegytetőn. Maga reggeli fényözönben fogja meglátni 125
