Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Szombathy Viktor: Rimaszombat

csehszlovák megszállás első éveiben nyomtalanul eltűnt, s remélhetőleg nem is bukkan föl többet. A megfogyatkozott, összeverődött magyarság különféle rétegei egymásra találtak, s új alapokon rendezték be életüket. A polgárság, az ősi „gyüker" ismét szerepet kapott, a polgári életszínvonal lett az uralkodó. A Sajó völgyének s a Rima völgyének dzsentriosztálya lassan visszahúzódott, Tornaiján találta meg saját központját. A régi nemesi osztálynak azonban az a néhány képviselője, aki az új kisebbségi életben szerepet vállalt, rögtön az élre állott, s a szlovákiai magyar közéletben vezető szerepet vitt. Ezek kevesen voltak. Az örök versenytárs, Losonc, jobb közlekedési lehetőségeivel, több gyárával s az időkhöz alkalmazkodóbb szellemével megelőzte Rimaszombatot. A harc ugyan a Kecskemét—Nagykőröshöz hasonló irodalomtörténeti arányokban nem indult meg, de Rimaszombat lelkében mégis nyomot hagyott, s mivel kissé mellőzve érezte magát, önmagába menekült. Kifejlesztette saját „rimaszombatiságát", ezt a provinciális ízű, kisvárosi, gubószerű magatartást, amit sokan megmosolyogtak ugyan, de kitűnő védekezőeszköz volt, s a kisváros számára elsőrangú fegyver, aztán, amint az idők bebizonyították, az egyedül lehetséges megoldása annak, hogyan maradhat a kisebbségi magyar város magyarnak. A magatartást elfogadhatóvá tették, s Rimaszombat kissé vérző fejjel, fogait összecsikorítva megmaradt magyarnak, noha a kísértés, az ellenhatás az északról rohamozó szláv értelmiség részéről nagy volt. A város magyarsága rohamosan elszegényedett, s ugyanakkor látnia kellett, hogy a Tiszolc vidékéről beözönlő új urak milyen jómódban élvezik államuk alapításának örömeit. A magyar pártoknak mégis erős vára maradt a Rima-parti város — bátran vállalta a harcot, akár börtönök árán is —, a Polgári Kör s a Katolikus Kör, az SzMKKE kultúrát ápolt, írói s művészei támadtak, gimnáziumában a bátor magyar szó nem halkult el, az üldöztetések ellenére sem, a múzeum magyar jellegét sem lehetett eltüntetni. A város most kezd újra berendezkedni. Tapogatózva keresi életlehetőségeit, tapogatózva, bénán, mert két végtagját lemetszették. De a Tompa-szobron magyar színekből fontak koszorút, s a magyar Himnuszért már nem jár Kassán három hónapos vizsgálati fogság. Ez a kedélyes, kedves, sajátos kis magyar város bizonyosan megtalálja útját, s szívvel-lélekkel menetel együtt a magyar milliókkal. 1939 120