Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Tichy Kálmán: Három aranyrózsa
Tichy Kálmán Három aranyrózsa Húsz évig még turistatérképet sem volt nagyon tanácsos nézegetnie a rozsnyói magyarnak. Most, hogy boldogan hazatértünk, könyvkereskedőink kirakatában megjelentek a térképújdonságok, melyek között felderülve ismerünk rá a magunk vidékére, a Rozsnyói-medencére is. Érdemes megnézni: milyen plasztikusan rajzolódik ki rajta a táj egyedülálló jellege! Mert az érchegyek és meszes karsztok házasságából valami egészen különösnek kellett születnie, hiszen a Rozsnyói-medencét északról a Gömör-Szepesi Érchegység nyúlványai szegik, délről pedig a két hatalmas mészfennsík: Szilice és Pelsőc nagykiterjedésű sziklabástyái, melyeknek utolsó, lankás kifutói egészen Abaújba nyúlnak. S amíg az érchegyek gömbölyded, halmos elfekvésükkel, terebélyes vállaikkal mint hatalmas ölelés óvják Rozsnyót az északi viharok elől, addig a két mészfennsík vadul szaggatott peremével, szédítő letöréseivel merőben ellentétes képet nyújt, s éppen ebben az ellentétben rejlik a Rozsnyói-medence különleges szépsége. Ebben a csodálatos keretben folydogál merengő habjaival az öreg Sajó, s talán visszaálmodja azokat a történelem előtti időket, mikor még az egész völgy zárt beltenger volt, melynek határait és szintjét bányamérnökeink kutatásai, kövületek és fantasztikus leletek szépen megmutatják. Néhány ezer évbe telhetett, míg a beltenger vize a mészhegyekbe odvakat vájt s ezeken át keresett utat a délgömöri sík felé. Újabb néhány ezer év s a barlangodvak sziklatetőzete rémületes dübörgéssel beroskadt, a víz harsogva tágította tovább a rést, és megszületett az a festői szépségű szoros völgy, mely Rozsnyótól délre, Berzéte táján kezdődik és csaknem Pelsőcig tart. A szakadék peremét sziklagörgetegek bélelték ki, felkúszott rájuk a vegetáció, egy-egy kiugró fokra várak épültek, egy-egy szikláról legendák születtek — ma is emlegetik a „Vörösbarát-vár" félelmetes hírét, huszita rablólovagok fészkeltek benne. Mikor bejöttek, vészhírek jártak előttük, s innen kapta volna nevét a mai Berzéte, akkor „Borzadj!" néven nevezték. Mikor pedig Mátyás hadai kiverték a cseheket, kárörömmel kiáltotta a nép a futók után: „Szaladj!" Ebből született volna a mai Szalóc neve. A Vörösbarát-vár egy romfala s az alapok ma is láthatók még, Bebek 1 1 1