Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Tichy Kálmán: Három aranyrózsa

Margit zárdájából is ép egy falrész, gótikus ablakíwel, a csehekkel is volt újabb húszéves viaskodásunk, és megint csak megszabadított tőlúk a magyarok Istene! A térkép, melyen merengve a Rozsnyói-medencét szemléltük, igen plasztikusan érzékelteti azt is, hogy maga Rozsnyó egy kisebb fenntérségen fekszik, mely a Sajó és Drázus egybeágazásának háromszögét tölti ki. Ez a fenntérség már Rozsnyó múltjáról beszél. Itt kezdték valamikor a bányamunkát a város alapító ősei, talán itt emelkedett az a legendás halom, melyről a rege szól. Hiszen talán minden város alapításának első emlékei így kezdődnek: „Egyszer volt, hol nem volt..." Nálunk: egy pásztorfiú volt, aki jószágát legeltetve egyik tinójának elveszett kolompját kereste. A hosszas keresgélődésben kifáradt, s leheveredett, hogy egyet szundítson. Álmában megjelent előtte rég nem látott kedvese, aki elmondta, hogy tündérré lett, s most túndérhatalmánál fogva titkot közöl vele, s annak hiteléúl hármas aranyrózsát nyújt át neki. Megjósolta azt is, hogy mérhetetlen gazdagság ura lesz a szegény pásztorfiú, mert kincsek fölött pihent le, s ezeket csak ki kell bányásznia. Aztán elbúcsúzott tőle azzal, hogy a boldogságot csak a túndérvilágban találja meg, majd földi élete után. A pásztorfiú felébredt, s valóban kezében találta a hármas aranyrózsát! Királyi engedelemmel bányászni kezdett a halmon, és csakugyan mérhetetlen ércre akadtak. Ő és bányászai alapították Rozsnyót, s ezért van három aranyrózsa a város címerében. Ez a legenda. De tény az, hogy a város mai központja keresztül-kasul volt aknázva, s építkezéseknél, alapjavításoknál nemegyszer megtörtént, hogy rosszul eltömött tárnák szakadtak be a munkások alatt. Magam is élénken emlékszem egy kúlönös jelenetre, mikor egy főtéri ház előtt terhes szekér állt meg, s a lovak alatt egyszer csak megnyílt a föld, s a szerencsétlen állatok reszkető inakkal, vészterhes nyerítéssel süllyedtek alá. Csak szerszámaik tartották fenn a szekérrúdhoz függesztve, míg nagy üggyel-bajjal kiemelhették őket. Nem egy ház hatalmas pincejáratairól mesélik, hogy elfalazott aknába nyílnak; állítólag ilyen aknákkal volt összeköttetésben a híres Rákóczi-ház pincéje is, ahol valamikor a Nagyságos Fejedelem pénzverdéje dolgozott. Diákkorunk barangolásainak pedig legromantikusabb élményei voltak, mikor a felső Drázus-völgy ösvényei mentén félig beszakadt bányanyílásokat találtunk, s a belőlúk csendesen csordogáló, sárga vasiszapos víz és a talaj fölött úszó jéghideg, rozsdaszagú levegő csiklandozta fantáziánkat, kincseket és bányarémeket sejtettünk a titokzatos, nyirkos sötétségben... Pedig ott már csak a múlt pihent, egy bányaváros múltja, aminek 112