Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Cs. Szabó László: Kárpát kebelében

cipszer ruhában s németül nyújtja át a borosüvegekkel telt virágkosarat Shakespeare honfitársának. A szepesi Görgei mondásai — akárcsak Bemé — németül szálltak szájról szájra; a sárosi Dessewffy Arisztid német búcsúlevéllel készült a golyóhalálra. Úgy látszik, mégsem él pusztán nyelvében a nemzet! Éppen a tizenkilencedik század izgatott második negyede mutatja meg, hogy a magyar nemcsak nyelvi, népi mítoszával vonzott; a magyar tudat magháza nem a puszta anyanyelv s az újra fölfedezett nyelv ízében remegő ősemlék. Keményebb annál. „Nyelv tesz nemzetté", vallotta a magyar—német—szlovák beszédű Eperjes önképzőköre, de a valóságban éppen mi, és egyedül mi cáfoltuk meg Wilhelm Humboldt szavát: „Die wahre Heimat ist die Sprache." Ez a korhű nyelvfilozófia csak a dunai testvérnépek igazságát fejezte ki egészen. Ugyanazzal a hévvel, mellyel az ifjúság Berzsenyit gyászolja, fordítjuk szlovákra a magyar irodalom remekeit, magyarra Kollárt, vagy a szerb népdalokat. Ha Zalán Futása mégis nagyobb lánggal harapózott el, mint a szláv romantika, nem a felgyújtott tarlón múlt, hanem a lángon. Öregebb Láng voltunk. A nemzet még a nyelvet is túlélte: mialatt elapadó nyelvünk nagy területekről visszahúzódott, a Duna géniusza tovább élt a meztelen ártéren, a romantikus nyelvi versengés idején ez tett erősebbé a szomszédoknál, ezért hevert több lerakott fegyver Vörösmarty előtt, mint a szláv bárdok lábánál. A magyarság sorsát olyanok is szívükön viselték, akik nem tudták a nyelvet vagy törték, az eszme nemcsak a nagy foltokban kihalt fajt, de egész országrészeken a nyelvet is túlélte. Mikor Petőfi 1847 tavaszán Koltóra utazik, a pesti gyorskocsin öt útitársa közül mindössze egy tud magyarul. Másfél esztendő múlva egyedül az aradi várban tizenhárom vegyesajkú tiszt vállalja a magyar vértanúságot. Út a Kárpátokba! Kebelében elhagyott papok, birtokosok, tanítók, könyvnyomtatók hamvadtak el a nemzetért, amely latinul nemesnek, magyarul árvának vallotta magát, birodalomról álmodott, de egy hazát csakugyan megtartott. E halottak szelleme éltet, mint minden öreg népet. Halottak népe vagyunk, ahogy Bariés a franciákról mondta, s amíg emlékezünk rájuk, nem halunk meg egészen. DÉLI KAPU Addig járok a dóm körül, amíg barnára pirít a nap. Egyformán süti a századokat, így sütött a hajdani pallérra, így süti időtlen időktől a 103