Neubauer Pál: A jóslat

Második könyv- Élmények 1914-1923 - V. fejezet: A titokból lángok csapnak fel

isten maga akarta így: akarta, hogy sikerüljön, ami addig embernek nem sikerült. Éjjel-nappal a titok szívében időzhettem, és csodáit bámulni alig győztem." S a csodák egyre követik egymást, végeláthatatlanok. Évezred évezred után lebbenti fel arculatáról a fátyolt, az Igazság teljes fényében megnyilvánul. Valóban úgy van, ahogy Marco Polo írja: Mary nem győzi a csodákat követni. Ünnepeket ültek, a nap és az örök élet pogányul szent ünnepeit, és pogány szépségben lobogtak az áldozati tüzek. Áldozati lángok csaptak fel az oltárokról, és füstjük a nap felé szállt. A szent Gangesz hullámritmusait ellesték, és hűségesen őrizték a papok. A nagy csendben különös hangszerek zengték a fohászt. Az oltárokat fehér köntösökbe öltözött titokőrzők állták körül mozdulatlanul. A mozdulatlanság úgy hatott, mintha ez is a márványcsoportok egyik részlete lenne. A dermedtség fokról fokra feloldódott. A felkelő naphoz hasonlóan, amely az éjszaka sötétségével viaskodik, lépésről lépésre elhódítja előle a földet, és feltartóztathatatlanul a végső győzelemig, a hozsannázó diadal fortissimójáig tör előre: úgy szült mozdulat mozdulatot. A mozdulatok táncforgataggá fokozódtak fel. Nap és áldozatok, lobogó lánc és tánc, minden az ünnep szolgálatában állt: az életöröm, a lét boldogságának gyönyörűségét és magasztosságát ünnepelte. Mert Hanumán, a fehér majomisten, Visnu megmentője, Visnu pedig Brahma: az élet, az öröklét, az el nem múló örökkévalóság. Éjszakák és nappalok így tűntek tova, színültig telve e csodák szemléletétől. „Minden a feledés mélységes mélyébe merült alá: nem tudtam a nevem, és azt sem, honnan jöttem. Elfelejtettem mindent, ami addig az életem volt, amit életemnek mondtam, mintha varázsitalt ittam volna. Ezért nem gondoltam arra, hogy felkerekedjek, továbbinduljak, és arra sem, hogy ezen az álomszerű állapoton változtassak, mert az a meg156