Neubauer Pál: A jóslat

Első könyv- Marco Polo - II. fejezet: Hatszáz esztendő-egy nap

genkedve, megütközéssel néztek rám. A hatalmas, jókedvű aggastyán azonban hirtelen nagyon komoly lett: — Marco öcsém és barátaim tanúsíthatják... Támolyogtam, és egy szék karfájába kapaszkodtam. — Néhány perccel nyolc előtt volt, amikor Messire Marcót a könyvtárban magára hagytam, ezt ő maga is megmondhatja. .. Amikor a toronyóra elütötte a nyolcat, a palazzo kapujában álltam... Egynegyed kilencig időztem ott, szavamra mondom, egy perccel sem tovább, és a kapuból egyenesen ide tartottam... Ez alatt a negyedóra alatt nem láttam egyetlen gondolát sem, és azt sem láttam, hogy gondola köt ki. — Látjátok, ilyen hosszú az út a kaputól a teremig. Ilyen sokáig tart ilyen rövid út?... Maffio hangjában tompán kongott a gúny. Amikor kérdése elhangzott, csend lett. A hatalmas asztal és azok, akik körülülték, úgy hatottak, mint valami szobormű. Az ablakok tárva-nyitva. A közeli toronyóra ütései kongtak a teremben. Csendesen számoltam nyolcig. Az óra elütötte a kilencet. Ekkor hangosan számoltam, hangosan és izgatottan... Tíz óra volt!... A számot beleordítottam az éjszakába: tíz! Tíz óra!... A kísérteties óra tovább ütött: tizenegy! Tizenegy ütés hangzott el! Az utolsó hang kicsendült, és sokáig rezgett a légben: tizenegy óra volt! — Látjátok, ilyen hosszú az út a kaputól a teremig! Rövid út, és ilyen sokáig tart! — hangzott most Marco Polo végtelenül nyugodt, ijesztően távoli hangja. — Órákról, évszázadokról beszélünk, ha az örökkévalóság kezdetét veszi? Mit jelentenek ilyenkor órák, évszázadok? — Ördög és pokol! Gyászbeszédet tartasz, Marco? Magadnak tartod? így köszöntesz hétévi távollét után ebben az ősi házban? Ez a módja, hogy ünnepelj? A hatalmas aggastyán kelletlenül állt fel; szeme villámokat szórt. De ekkor történt, amint már említettem, hogy Marco Pólót csodálatos derű és gondtalanság glóriája övezte, valami belső fény és ragyogás ömlött el rajta, mintha a világ dolgaival nem törődne, és már igen távol lenne 57