Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

Az áttelepítés-elv kibontakozása az emigrációkban

hogy ezt kizárólag programként lehet kezelni, és nem más­ként... Távozásom előtt kijelentettem Nicholsnak, a dolgot meg fogom tárgyalni Moszkvában, hogy esetleg közvetlenül Moszkvával fogok megegyezni, és végrehajtjuk magunk is." 97 Az 1945 márciusában Moszkvában összeállított új csehszlo­vák kormány tiszteletben tartotta a brit kívánságot, a kisebb­ségek elleni jogfosztó dekrétumokat, amiket az elnök már 1944 szeptemberében aláírt, csak a potsdami konferencia döntése után tették közzé, 1945. augusztus 2-án, de az 1944. szeptembe­ri szövegezéssel, így a magyarokra is kiterjesztették a jog- és vagyonfosztás határozatát, amihez a nyugati szövetségesek jóváhagyását a csehszlovák kormány nem kapta meg. A szö­vetségesektől függetlenített magyarellenes politika később a békekonferencián bosszulta meg magát. A londoni kormány magatartása a magyar kisebbség kérdé­sében csak 1945. február 16-án vált nyílttá és egyértelművé, ekkor hangoztatta Beneš először rádióbeszédében, hogy nem­csak a német, de a magyar kisebbséget is fel fogják számolni: „Minden tartományt, ahol német vagy magyar lakosság lakik, kezdettől fogva a háborús és a német, valamint magyar kisebb­ségi kérdés rendezéséig, kormánybiztosok és kormánymegbí­zottak fogják kormányozni. Ezeket természetesen megfelelő katonai erő fogja támogatni. Ha akármilyen ellenállás ütné föl a fejét, kegyetlenül le fogjul törni, és eszerint fogunk a jövőben is eljárni... elő kell készítenünk németjeink és magyarjaink ügyének végérvényes megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz." 9 8 A keleti és nyugati emigráció tagjai 1945. március 22-től március 29-ig Moszkvában tanácskoztak, egyeztették nézetei­ket a Szlovák Nemzeti Tanács meghívott küldöttségének állás­pontjával, összeállították a Nemzeti Front kormányát, kidol­gozták a kormányprogramot, azaz a valóságban csak jóvá­hagyták, mert az előzetes tárgyalások és egyezkedések figye­lembevételével a kormányprogramot Klement Gottwald állí­totta össze: „Gottwald elvtárs megkérdezte, hogy van-e vala­melyik pártnak kidolgozott javaslata a kormányprogramot 86

Next

/
Oldalképek
Tartalom