Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948
Az áttelepítés-elv kibontakozása az emigrációkban
illetőleg, kiderült, hogy a mi pártunkon kívül egy pártnak sem volt ilyen programjavaslata. Gottwald elvtárs ezután bejelentette, hogy pártunk kidolgozta a kormányprogram javaslatát, és hogy ezt tárgyalás alapjául előterjeszti. Ez a javaslat a csehek és szlovákok Nemzeti Frontja kormányprogramjának a javaslata volt" - írja a tárgyalásokon jelen lévő Václav Kopecký." Kopecký helyzetrajza nem teljes, a Cesta ke květnu más javaslatról is tud: „Csak a londoni szociáldemokraták hoztak magukkal elvi állásfoglalást, amit az 1945. február 18-i konferenciájuk hagyott jóvá, amit azonban tárgyalási alapul nem fogadtak el." 10 0 A szociáldemokrata párt a kisebbségek elleni megtorlásban mérsékeltebb volt, mint Beneš és a moszkvai emigráció; ez módosító javaslatukból is kitűnik: „Azt kívánjuk, hogy telepítsék ki a német és magyar lakosságnak azt a részét, amely hűtlen volt a Csehszlovák Köztársasághoz, hadoszlopa lett a reakciónak és a nácizmusnak. Azoknak a német és magyar polgároknak a helyzete azonban, akik hűek maradtak a köztársasághoz és demokratikus ideáljaihoz, a politikai, társadalmi, polgári és gazdasági teljes egyenrangúság szellemében legyen megoldva." 10 1 A szociáldemokraták javaslata ellentmondott a nemzeti állam személyének, lényegében kisebbségi jogokat tételezett föl, ezért a kialakult légkörben nem lehetett tárgyalás alapjának tekinteni. (A magyar nemzetiségű antifasiszták a polgárjog gyakorlásából ki voltak zárva, sem 1946-ban, sem 1948-ban nem járulhattak urnához.) Az irányítás ekkor már Klement Gottwald kezében volt: „Az a tény, hogy a tárgyalás a Kommunista Párt javaslata alapján indult meg, kifejezett bizonyítéka volt annak, hogy a Kommunista Párt a Nemzeti Front vezető politikai erejévé lett." 10 2 Beneš diktátori hatalma a Zd. Fierlinger elnökletével megalakult új kormánnyal és a kormányprogram elfogadásával gyakorlatilag megszűnt: „Úgy viselkedett, mint egy alkotmányos elnök, a jelentést hideg arccal vette tudomásul. Diktátori helyzete az emigrációval befejeződött; nem egy illúzióját már amúgy is Londonban kellett hagynia" - írja a moszkvai tárgyalásokon jelen lévő dr. Gustav Husák. 10 3 87