Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948
Az áttelepítés-elv kibontakozása az emigrációkban
A magyar ellenállási mozgalom érzelmi töltése a nemzetközi hatalmi politikai elkötelezettségek miatt volt kénytelen megelégedni az antifasiszta absztrakciók hangoztatásával, sőt ennél még tovább menni, harcolni kellett több millió magyarról való lemondásért, ugyanakkor, amikor szlovákok, románok, jugoszlávok, lengyelek, franciák terület-visszaszerzésért indultak a küzdelembe. Mert ne feledjük el, hogy már 1942-ben a trianoni határok visszaállítása befejezett diplomáciai tény volt. 1943 decemberéig Benešnek nem sikerült a szovjet kormányt rábírni a transzferelvnek a magyarokra való kiterjesztésére, amiben közrejátszott a nyugati szövetségesek elutasító állásfoglalása, de az a körülmény is, hogy - a doni katasztrófa ellenére - Magyarország akkor még komoly katonai erőt képviselt, és bizonyos önálló politika fordulataival akkor még számolni lehetett. A helyzet 1944 márciusában gyökeresen megváltozott, a független magyar politika gyakorlatilag megszűnt, ugyanakkor a hadsereg ütőereje lényegesen csökkent. 1944 tavaszáig a magyar lakosság kitoloncolásának terve csak Beneš elméleti elképzelése volt, nincs nyoma az irodalomban annak, hogy bárki is támogatta volna Beneš ez irányú erőfeszítéseit. 1944. január 19-én a londoni csehszlovák kormány Külügyminisztériuma körlevelet intézett a külképviseleti szervekhez a moszkvai tárgyalások ismertetése céljából. A körlevélből az tűnik ki, hogy az eddigi sikertelenségek ellenére Beneš és környezete bízik abban, hogy sikerülni fog a német és magyar kérdés sommás egybeolvasztása: „A szovjet kormány osztja azt a nézetünket, hogy az ún. szudétanémetekkel (és a magyarokkal) való tapasztalataink után szükséges, hogy számukat az elérhető legalacsonyabb szintre szállítsuk le, olyan mértékben, hogy tényleg nemzeti csehszlovák államot alapíthassunk. Álláspontunk iránt hasonló megértést tanúsít a brit és az amerikai kormány is." 7 2 A levelet H. Ripka írta alá. A tájékoztatás lényegében maghamisította a helyzetet, mert a zárójelben odabiggyesztett „magyarok" is akkor még a londoni kormány vágyálma volt csak: a szövetségesek elismerték a magyar kisebbség negatív szerepét az államválságban, de a magyarok 75
