Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948
A lidércnyomás vége
gyarázta a deportálást, hogy annak semmiféle nemzetiségpolitikai háttere nem volt, csak a háborúban megnyomorodott szegény szlovákokon kellett segíteni: „Mi történt itt? A kisember mellé állt a kormány. Ez elsősorban szociális intézkedés volt, ez nem szlovák-magyar kérdés. Szent meggyőződésünk, hogy a csehszlovák népi demokrácia ugyanúgy leküzdi a nehézségeket most is, és segítő kezet nyújt a Csehországból viszszatérő magyaroknak. Ezt azonban nem teheti a szlovák kisember, a szlovák kisgazda, a szlovák dolgozó rovására... A kérdést nem a nacionalista ellentétek kiélezésével, hanem az osztályszolidaritás alapján kell megoldani... Egyesek, akik nem kerülhettek vissza saját házukba, visszautasították a nagy lakásokban terpeszkedő kulák osztályellenségnél való elhelyezkedést, és inkább szegény, szűkösen nyomorgó rokonaiknál húzódtak meg... Nyolc-tíz holdat vonakodik elfogadni, és ragaszkodik a két és fél holdjához... Ha gazdálkodni akar, fogadja el a földeket és lásson munkához, még akkor is, ha egyesek nem kerülhettek vissza a saját házukba. Ne süllyedjen bele a szentimentális sóvárgásba a kis házikó után; ezzel nem jutunk előbbre, még ha megértéssel vagyunk is az ilyen konzervatív elérzékenyüléssel szemben." 2 0 A cikk nemcsak dorgálás, hanem szociológiai felmérés is egyúttal: a deportált, a kis házikós, két és fél holdas agrárproletár; aki pedig kimaradt a „munkaszolgálatból", az a nagy házakban „terpeszkedő kulák". Vagyis az akció proletárellenes jellegzetessége a romok eltakarítására is rányomta bélyegét. A dolgok tisztázása, jobban mondva feledtetése évekig tartott, mert a hatalmi törvénysértésből következő konfrontációkat a bíróságok - jogszabályok hiányában - képtelenek voltak elsimítani. A magánszemélyektől elkobzott és más magánszemélyeknek adott ingó és ingatlan vagyonkezelésnek nem volt jogi alapja, a kereseteket évekre napolták el. Egy tájékoztatás az Új Szóból: „Szerkesztői üzenet B. R. címére. Ingóságok visszakérése. Egyelőre még nincs olyan törvényes intézkedés, amelynek alapján kérhetné bútora visszaadását." 2 1 314