Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

A fasizmus sodrában

A FASIZMUS SODRÁBAN A második világháború utolsó szakaszában a magyar közvélemény tévesen ítélte meg Magyarország jövendőbeli északi határainak problémáját. A társadalom túlnyomó többsége abban a tévhitben élt, hogy a háborút végül is Tiso Szlovákiája is elveszti, tehát nem érvényesíthet revíziós törekvést a bécsi határokkal szemben. A téves egyszerűsítés a kornak és környezetnek logikus terméke volt; aligha látott valaki a háború alatt megkötött diplomáciai egyezmények mögé. Többek között arról sem tudott a magyar közvélemény, hogy 1941 nyara óta - amióta a Szovjetunió Csehszlovákia létezését 1937-es határaival ismerte el - a Szlovák állam jogilag már nem létezett, és minden, ami a továbbiakban területén történt, a politikai végső leszámolásban már csak egy szűk csoport garázdálkodásának volt minősíthető a Csehszlovák Köztársaság egy részén. A nemzetközi diplomácia befejezett tényei nemcsak a magyar uralkodó osztályt lepték meg, de a tájékozatlan és optimista magyar társadalmat is, az értelmiséget ugyanúgy, mint a parasztságot, sőt a munkásság többségét is. A „visszaszerzett" területek újból való elvesztése ugyanolyan csodálkozást váltott ki, mint a történelmi Magyarország fölbomlása 1918/19 telén. A szlovák fasizmus ellen összehordott vádak egész sokasága persze nem lehetett hatásos érvelés a nemzetközileg elismert csehszlovák jogfolytonossággal szemben; ezt Dél-Szlovákiában csak a háború befejezése után kezdték megérteni, hogy Szlovákia a nemzetközi jog értelmében már 1941 nyara óta csak földrajzi fogalom, németek által leigázott terület ugyanúgy, mint a cseh Protektorátus; ezért nem tartották szükségesnek a szövetségesek hadüzenet kimondását Tiso szlovák államával szemben. Dél-Szlovákia magyarjai többségükben úgy képzelték, hogy a magyar és a szlovák fasizmus azonosítható; ha rendszerük24