Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948
A lakosságcsere-egyezménytől a békekonferenciáig - 1946
A párizsi konferencia után a magyar kisebbség Szlovákiában tovább reménykedett határkiigazításban, a hazai szlovák sajtó ugyanakkor a sikertelenség okait kutatta. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a békeszerződés 4/b cikkelyét mindkét fél a saját érdekei szerint magyarázta, amit megkönynyített az, hogy a cikkely nem volt több, mint a problémának a napirendről való levétele. Csehszlovák részről azt hangoztatták, hogy Magyarország köteles tárgyalásokat kezdeni 200 000 magyar kitelepítéséről, ilyen értelemben nyilatkozott Masaryk külügyminiszter is, a cikkely szövege viszont csak arra kötelezte Magyarországot, hogy a kisebbség kérdésének rendezéséről tárgyaljon, de nem arra, hogy kitelepítéséről. Annyi bizonyos, hogy Csehszlovákia a magyar kisebbséggel való bánásmódban szabad kezet kapott; közismert nézet volt, hogy a kisebbség belső szétszórásának kísérlete esetében csak a világ közvéleményével kell számolni. Még nem dőlt el a kérdés, Párizsban még folyt a harc, amikor a Párizs-ellenes hangulatkeltés már megindult: „A magyarok párizsi öntudata azt bizonyítja, hogy nyugaton jó összbenyomást tettek. Nem látni rajtuk a vezeklő bűnösök tüneteit, és az elszenvedett háborús vereség lélektani következményeit. .. A jövő rövidesen eldönti, hogy a magyar ravaszkodás győz-e, vagy a csehszlovák igazság. Nem akarunk hinni azoknak a jóslatoknak, amik a párizsi magyar sikerek lehetőségeiről beszélnek. Ha a béke megalkotásánál a háborús győztes legyőzötté válna, ez szomorú fényt vetne a logikára, a következetességre, a jogra és az igazságra. A bűn győzne az erény fölött, a jogtalanság az igazság fölött." 7 5 Az elégedetlenség október végére fokozódott, megjelentek a kölcsönös vádaskodások, egymás felelősségre vonása: „A mi polgárunk figyelmen kívül hagyja azokat a módszereket, amiket talán csak egyes egyének használtak fel a probléma idő előtti gyakorlati megoldásának kísérleteinél" 7 6 - írja Ibi. Nem világos, hogy az egyéni kezdeményezések ügyében kire céloz, de nyilvánvaló, hogy az 1945. évi novemberi „munkaszolgálatokat" tartja elsietettnek. A továbbiakban így ír: „Abban a 219
