Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

Illyés Gyula: Bevezető, nem is egy könyvhöz

a döbbenettel teszi le a könyvet. Az egykor a milliót közelítő szlovákiai magyar anyanyelvűeknek jóformán a feléről tud a népszámlálási statisztika. A szlovákiai magyarság helyzete nem egy tekintetben aggasztóbb a romániainál. Nem egy tömbben él; szellemi központja saját területén nincs; anyanyelvi tudata s védekezése így megtörőben. E sorok írásának napjaiban kerültem ismét abba a nemszeretem helyzetbe, hogy a magyar anyanyelvük miatt súlyos megkülönböztetést szenvedő népmilliók jövőjéről nem magyarok számára kellett (a lelkiismeret kényszerével) válaszolnom. Ezúttal épp a szlovák-magyar viszony jó fejlődéséről kaptam pontokba foglalt kérdéseket. A nem rövid interjú válaszcsontváza ez volt, pontok szerint: 1. A kérdés nem a jó viszony fejlesztése, hanem az egyre rosszabbodó viszony megállítása, vagy legalább lassítása. 2. Hogy e „javítás" kire milyen tennivalót ró? Tennivalója nyilván csak annak lehet, akinek módja van rá. 3. Mi hosszú évtizedek óta semmit nem cselekedtünk abban, ami odaát folyik. Legfeljebb szellemileg. 4. Ez az irodalmi tett kettős: a világ elé tárni a helyzetet és ránevelni népünket, hogy európaiságával legyen példakép és szétsugárzó remény. 5. S a jobbakat odaát mivel vigasztalni? Hogy az esetleges helyzetcsere során a mi néptömegeink ne olyanféle sugárzást kapjanak, mint az övék. 6. Hogy végre lezárjuk a múltat. Ami a könyv szerint még ma is röstellendő jelen. Városok sorában, melyek valaha a magyar műveltség röptető fészkei voltak, maga a magyar köznyelv, az egyszerű néptömegeknek eszmecserélő eszköze olyan zugokba szorult, aminőkről csak parány lírai ízelítő annak a nagymamának és unokának a fölemlítése. E sorok íróját azonban nemcsak a lírai húr vonzza. Pendített hangot már a zsarnokság tüneteiről. A zsarnokság egyetlen formáját sem tartja pusztítóbbnak s egyben nevetségesebbnek, mint azt az albérletben űzött zsarnokságot, azt a minikirálykodást, mely a fedezék alatti hősködés. Az annyira esedékes szóértés: seb- és agytisztálkodás helyett. 14