Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974
Fábry István: Jelenünk a múlt tükrében
Jelenünk a múlt tükrében Fábry István A Győzelmes Február 25. évfordulója kapcsán pártunk nagyon őszintén és bolsevik alapossággal mérte fel azt az utat, melyet e negyedszázad alatt tettünk meg, s megvizsgálta e 25 év eredményeit és hibáit egyaránt, kiindulva abból, hogy mennyiben tettünk eleget adott szavunknak, hogyan valósítottuk meg a Győzelmes Február forradalmi hagyatékait. Ezen ünnepségek, de az ezt követő és népeink életében sorsdöntő évfordulók is (mint a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója) megkövetelik, hogy elért eredményeinken keresztül konfrontáljuk a burzsoá reakciós és revizionista erőknek azt az állítását, miszerint ezen 25 év a „sötétség" negyedszázada volt. A pártunk Központi Bizottságának gyűlésein elhangzott beszámolók, de maga az élet is alaposan rácáfolt ezekre az állításokra, és igazolta, hogy népünk e 25 év alatt lerakta boldog életünk alapjait és hovatovább élvezi munkája gyümölcsét. Nekünk, Csehszlovákiában élő magyaroknak is jó alkalom ez arra, hogy a CSEMADOK szempontjából visszapillantsunk szövetségünk 25 éves tevékenységére. Vizsgáljuk meg mi is, mit is végeztünk el ezen idő alatt, annál is inkább, mivel szövetségünk majdnem egyidős a Győzelmes Februárral, sőt mondhatjuk: a februári győzelem egyik újszülöttje. Jó alkalom ez tehát arra, hogy számot vessünk, mennyiben sikerült szövetségünknek betöltenie azt a történelmi hivatást, melyet annak idején a párt Központi Bizottsága ránk bízott. Nevelni, tanítani, magasabb színvonalra emelni a magyar nemzetiségű dolgozók kultúráját. Azt hiszem, helyes lesz, ha abból indulunk ki, hogy mit is adott nekünk, magyar dolgozóknak a februári győzelem, és mi hogyan éltünk az adott lehetőségekkel. Az eltelt 25 év alatt — mely az általános fejlődés szempontjából aránylag nagyon rövid idő — Szlovákia arculata a felismerhetetlenségig megváltozott. Az elmaradott agrár országból fejlett ipari országrész lett. És ezen belül Dél-Szlovákia magyarvagy Kelet-Szlovákia ukránlakta területei is felsorakoztak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság iparilag legfejlettebb országrészei mellé. Mezőgazdaságunk e rövid negyedszázad alatt a világ legfejlettebb mezőgazdaságai közé került, melynek különös jelentősége és a legkézzelfoghatóbb, legszemléltetőbb jelenségei éppen a magyarlakta délvidéken éreztetik hatásukat. Az új hatalmas gyáróriások, mint a Kelet-szlovákiai Vasmű, a vágsellyei vegyikombinát, a štúrovói papírgyár, a komáromi hajógyár ós még több más új üzem mellett új gyönyörű iskolák, kórházak, bölcsődék, kultúrházak épültek fel ezeken a vidékeken. Városaink, falvaink képe teljesen megváltozott; lakosságunk több mint fele új, egészséges lakásokban lakik, megszűnt falvainkon a proletárbetegséget okozó sártengerre és 60