Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974
Ág Tibor: Néprajzi gyűjtőmunka
Dőrejárás Tejfalun, 1968 bújj, zöld ág címen meghirdetett folklórpályázat teljes anyagát, Máté László Buzita és környékének mondavilágából című gyűjteményét, Erdős Dezső és Gyüre Lajos kisgyarmati népdalgyűjteményét, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. Néprajzi gyűjtőmunkánk szándékosan a folklóranyagra irányult, mert ez az a része a hagyományanyagnak, melyet művészeti tömegmozgalmunkban közvetlenül is fel tudunk használni, és amelyet a mozgalom eddig is igényelt. Ennek ellenére a tárgyi kultúra emlékeit sem hagytuk figyelmen kívül. A tárgyi anyag tárolására sem helyünk, sem szakemberünk nincs, s így egyedüli lehetőségünk az, hogy néprajzi kiállítások, emlékszobák, falumúzeumok szervezését szorgalmazzuk. A hazai, valamint a magyarországi néprajzi gyűjtés eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a sikeres munka érdekében feltétlenül ki kell építeni az önkéntes néprajzi gyűjtők széles hálózatát, mely segítséget nyújthat mind az előkészítő felderítő gyűjtésben, mind később a konkrét gyűjtőmunka folyamán. Ez volt a második nagy feladat. A gyűjtők hálózatának gerincét a járási néprajzi szakcsoportok képezték. Ezeknek tagjai további aktivistákkal bővítették a hálózatot, néprajzi gyűjtőcsoportokat szerveztek az iskolákban, s ezekkel állandó kapcsolatban álltak. 1968-ban mintegy 30 munkatársunk volt, 1969-ben pedig két járás kivételével már mindenütt megalakultak a járási néprajzi szakcsoportok, 11 járásban összesen 76 munkatárssal. A járási néprajzi szakbizottságok első feladatul egy néprajzi felderítő kérdőív kitöltését kapták. A kérdőívek adatai képezték az alapját a további részletes gyűjtőmunkának. A kérdőíveket úgy állítottuk össze, hogy az a helységről általános adatokon kívül főleg a néprajznak azt a területét ölelje fel, amely a legközelebb áll a művészeti tömegmozgalmi munkához. Tehát a népköltészetről, a táncról, a szokásokról, a viseletről és díszítőművészetről, illetve adatközlőkről szolgáltasson adatokat. 1969-ben összesen 194 helységből 285 kérdőív érkezett be. A következő években a beküldött gyűjtőívek száma 344-re emelkedett. A kérdőíves adatszerzés 258