Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974

Miklósi Péter: Öntevékeny színjátszás

öntevékeny színjátszás Miklósi Péter A szlovákiai magyarság életében a színjátszás a legelterjedtebb kulturális tömegmozgalmak egyike. Már a húszas és harmincas években is sokan kapcsolódnak be az öntevékeny színjátszó mozgalomba, egyre többen vallják szenvedélyüknek a színházat, a világot jelentő' deszkákat, Thalia varázsát... E lelkesedés fűtötte mozgalom a második világháború vészterhes esztendeiben, természetesen, visszaesett, háttérbe szorult. A felszabadulást követő időszakban is csupán nagyon gyér eredményekről beszélhetünk e tekintetben. Az 1949—50-es esztendőkben ellenben — a CSEMADOK helyi szervezeteinek megalakulásával egyidőben — szinte gomba módra szaporodnak falvainkban a színjátszó csoportok. Persze, mint az élet minden szakaszán, az újrakezdés itt is nehéz: csoportjaink néhol a legmostohább körülmények között, petróleumlámpák fényénél, iskolákban vagy fűtetlen, szegényes kultúrtermekben játszottak. Műsoraikat kezdetben alig-alig irányítja valaki. Játszanak Kisfaludyt és Moliére-t; operettet és drámát, de főképpen régi ún. „népszínműveket". Egyszóval: mindent, amit csak elő tudnak keríteni az el-eldugdosott, a ládafiában vagy a padláson porosodó magyar könyvek, műsorfüzetek közül... E lelkes, de lényegét tekintve mégis széteső munka koordinálása 1951—52-ben kezdődik, amikor is a CSEMADOK Központi Bizottságának titkársága irányítani kezdi a csoportokat, megfelelő színműveket sokszorosít, majd a járási népművelési otthonokkal karöltve megkezdődnek a falusi csoportok rendezőinek első szakmai iskolázásai is. A kezdeti sikerek újabb tettekre, egyre bátrabb tervezésre sarkallnak. A CSEMADOK körzeti, járási, később pedig központi versenyeket hirdet, melyek kivétel nélkül az öntevékeny színjátszó mozgalom színvonalának emelkedését, széles körű terjedését, gyors népszerűsítését eredményezik. A csoportok között erős versengés folyik a Vándorserleg-versenyben, majd a néhány évaddal később a Népművelési Intézettel közösen meghirdetett Szocialista Dráma Fesztiválján is. Aligha kell külön hangsúlyozni: ezek a versenyek s az egyre rendszeresebbé váló seregszemlék a mozgalom színvonalának általános emelkedése mellett a színjátszásnak már nem csupán szórakoztató oldalát domborították ki, de eszmei-nevelő küldetést is teljesítettek. Az elmúlt két és fél évtized krónikájának sárguló lapjai bizonyítják, hogy ebben az időszakban főképpen városi csoportjaink megkezdték a számottevő, mindmáig emlékezetes sikereket eredményező tervszerű munkát. Sőt, a műkedvelő 191