Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004

A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004 tó szövegvilágára telepedett rá (Erdőházi Hugó, Sándor Ernő, Sebesi Ernő, Simon Menyhért). - A 30-as évek szempontjából elengedhetetlen a magyarországi kontextuálás: a népi írók fellépése, a szociografikus irodalom felértékelődése kapcsán nyertek nagyobb teret az autodidakta népi tehetségek is (Agárdy Zsigmond, Csontos Vilmos, Sass János, Veres Vilmos), akik a paraszti-zselléri létforma autentikus, realisztikus, a romantikus tradíció keretein túlmutató ábrázolás lehetőségeit keresték, s gyakran a 19. század poétikai gesztusait, ill. a népköltészet elemeit is felhasználták. - Berkó Sándor posztimpresszionista, bibliai és József Attila-i nyomdokokon építkező én-lírája és szociális érzékenységű vallomásossága ma talán kissé anakronisztikusnak hat, míg a vele rokon, ám sokszorta változatosabb poétikájú Sáfáry László expresszionista és szürrealista tapasztalatokat is mutató költészete, valamint a náluk korábban jelentkező, a női lélek rezdüléseit naplószerűen versben megjegyzetelő Szenes Erzsi (akiről többek közt Ignotus, Radnóti és Füst Milán írt kritikát) több, figyelemre méltó teljesítményt is felmutatott. Prerau Margit vagy Wimberger (Pozsonyi) Anna önelemző verseinek poétikája, Szabó Béla autodidakta, expresszionista karakterű kiáltáslírája, Bólya Lajos epikureista szemléletű, áradó költészete kevésnek bizonyul az önálló költői nyelvért folytatott küzdelemben. - A vallásos, konzervatív értékeket valló költők számára Mécs László költészete a korban paradigmaszerűnek bizonyult. Rájuk a humanista értékrend hangoztatása, a moralizálás, a dalszerű verskomponálás, bibliai elemek és egyházidogmatikai közhelyek alkalmazása a jellemző, mely olykor a költő-vátesz típusú önreprezentációban is testet öltött. E költők sorából Kossányi József és Tamás Lajos lírája emelkedik ki valamelyest. Az önálló szlovák állam idejének magyar nyelvű irodalmából Győry Dezső Emberi hang c. kötete említhető (1940), rendkívül intenzív irodalmi tevékenységet fejtett ki Környei Elek, s Szalatnai Rezső összeállításában egy ígéretesnek ható versantológia is megjelent Kövesdi (Szabó) László, Stelczer Endre és Hentz Zoltán munkáival. Költészet (1945-1989): A 2. vh., a holokauszt, a kitelepítések, belső telepítések és a reszlovakizáció történelmi kontextusában a magyar irodalom Csehszlovákiában még nehezebben bontakozott ki, mint az 1918-as impériumváltás idején. Poétikai értelemben lényegében a „nyolcak" fellépéséig összmagyar mércével mérhető életmüvek nem is születtek, s ráadásul a magyarországi irodalmi diskurzusból is a másod- és harmadvonalba rendelődött alkotók esztétikai elvei szűrődtek át a pol. elkötelezett szélsőbaloldali eszmekör impulzusaival átitatva. Az első köztársaság irodalmának eredményei alig éreztették hatásukat, az írói tudat inkább jövőorientáltnak mutatkozott, mintsem múltba révedőnek. Noha az irodalomkritika és irodalomtörténet-írás nagy része töretlen folytonosságról beszél, az esztétikai elvek és a poétikai programok terén ez nincs így: a történelmileg megkonstruált valóság nem esik egybe az irodalom valóságával. - Az első hazai magyar nyelvű verskötet Dénes György nevéhez fűződik (Magra vár a föld, 1952), mely a költő második kötetét beleértve is a sematizmus és a sztálinista hátterű kommunista irodalomeszmény iskolapéldája, L. Gály Olga, a fiatal Török Elemér és Veres János korai munkáival egyetemben. Az Új Hajtások c. reprezentatívnak szánt antológia (1953) is lényegében kommunista hitvallások és sematikus pszeudo-valóságversek gyűjteménye. Bábi Tibor korai sematikus versei után a 60-as években alkotta meg legjelentősebb kompozícióit (A Forrás éneke, 1965, Könny a mikroszkóp alatt, 1966). A sematizmus természetszerűleg a múltat is átstrukturálta, megújította és felerősítette a csszl. magyar irodalom koncepcióját, és az első köztársaság irodalmát is megrostálta, mintegy kiiktatva belőle a polgári urbánus, ill. a keresztény (konzervatív) és avantgárd irodalom bizonyos alkotóit (itt hull ki például Márai és Mécs a kisebbségi kánonból), s ezáltal a tradíció hosszú időre homogenizálódott, s nagyrészt ez okozta a későbbi, fiatalabb generációk elidegenedését egy ilyesfajta kontinuitástól. A naiv optimizmus, a plakátszerű harsányság és a programszerű hitvallások, ideológiai dogmák publicisztikai szintű versbeöntésének kezdettől szerencsésen állt ellen Ozsvald Árpád kontemplativ, meditativ lírája. Rácz Olivér posztnyugatos lírája (Kassai dalok, 1958) 252