Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004

A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004 vagy Gyurcsó István költészete ugyan valamelyest kitűnt a kor kontextusában, de költészetesztétikai vonatkozásait tekintve az igazi meglepetés az 1946-ban Szlovákiába települt Monoszlóy M. Dezső költészete volt. Fordulópontként tartja számon az irodalomtörténet-írás a „nyolcak" 1958-as felbukkanását is (Fiatal szlovákiai magyar költők), bár a fordulat lényegében csak Tőzsér Árpád, Cselényi László és Zs. Nagy Lajos nevéhez köthető, hiszen Gyüre Lajos, Fecsó Pál, Petrik József és nagyrészt a posztnyugatos Kulcsár Tibor később is pusztán műkedvelő lírát műveltek, Simkó Tibor pedig elsősorban zárt formakultúrájú, játékos, zenei gyerekverseivel alkotott maradandót. A nyolcak élcsapata múlhatatlan érdemeket szerzett az ún. sematizmusvita (1963-1964) elindításával is, mely átstrukturálta a költészetelméleti gondolkodást. Görömbei András véleményéhez csatlakozva soroljuk a nyolcak társaságába a jelentős költői életmüvet létrehozó Gál Sándort, a rendkívül kifinomult és máig érvényes hangú költészettel jelentkező Bárczi Istvánt, az outsider papköltőt. Farkas Jenőt. A korszak alapvető költészetesztétikai horizontja a népi szürrealizmusra, az Ady- és József Attila-eszmény alternatív újraírására, ill. az elsősorban Illyés Gyula nevével fémjelezhető józan objektivitásra és nemzet- és nyelvféltő gondolatrendszerre nyílik rá, melyet Kulcsár Szabó Ernő megfogalmazásával „közösségérdekü, nyilvános lírai beszédnek" nevezhetünk. A képalkotás és a kompozíciók terén többeknél érezhető Juhász Ferenc és Nagy László jótékonyan ihlető hatása, de élénken jelentkezik a kortárs szlovák és cseh irodalom eredményei iránti érdeklődés is. Tőzsér Árpád az új népies modernséggel Érintések c. kötetében (1972) számolt le, s a tárgyias, nyelvfilozófiai indíttatású, hermetista elemekkel dúsuló költészeteszmény irányába mozdult el. Az Érintések a korszak kulcsszövegének tekinthető, s e ponttól kezdődően Tőzsér lírája a hazai írásbeliség talán legjelentősebb fegyvertényének számít. Cselényi László Krétakor (1978) c. kötetével szintén jelentős költészetesztétikai áttörés mutatkozott, mely később a neo- és transzavantgárd szellemiségében kirajzolódó monumentális kombinatorikus-variációs, kollázs- és montázstechnikával dolgozó költészetet teremtette meg a maga szimultán sokszólamúságával és az olvasási irányok végletes elbizonytalanításával (Téridőszonáta, 1984, Kiegészítések Hérakleitoszhoz, 1989). Zs. Nagy Lajos költészete legjobb szövegeiben a magyar irodalomban Petri György munkássága révén kanonizálódott groteszk, közvetlen, alkalmiságában objektivizálódó líra megközelítésmódjait érvényesítette. A szakirodalom által az Egyszemű éjszaka (1970) kirajzásaként emlegetett periódus nemzedékkoncepcióit mellőzve, itt is konkrét életmüvekre helyezendők a hangsúlyok. A 70-es években induló szerzők közül kétségtelenül Tóth László költészete bizonyult a legjelentősebbnek, a közép-európai és a kortárs irodalmi diszkurzusok, paradigmák szinkron sorához kapcsolódó Tóth-szövegek a Tandori Dezső és Oravecz Imre nevével fémjelezhető posztmodern beszédmód első hazai teljesítményei voltak, kivált az Istentelen színjáték és az Ötödik emelet c. kötetek. Tóth jelentősége nemcsak a költői beszédmód új, nyelvfilozófiai és regiszterkeverő horizontjának megnyitásában, ill. a közép-európai kontextust létesztétikává nemesítő gesztusrendszerének költői kimunkálásában rejlett, hanem abban a hatástörténeti effektusban is, mely a korábbi korszak alkotóit is esztétikai-poétikai elveik módosítására ösztönözte. A korszak teljesítményei közül a leginkább a modernista Varga Imre nyelvteremtő erejű kompozíciói, Kulcsár Ferenc váteszien én-centrikus, az értékvesztés és a vizionált tragikum köré szerveződő költészete, Mikola Anikó mitikus, ráolvasásszerű lírája és Keszeli Ferenc a hétköznapi beszédmód lecsupaszított regisztereinek felhasználásával készült versei emelkednek ki. A 70-es évek lírájára az egyre objektivizálódó hangütés a jellemző. A Megközelítések címen kiadott antológiavállaikozás kudarcát mi sem jelzi jobban, mint hogy meghatározó életművet létrehozó alkotó egy sincs benne, legfeljebb Kendi Mária, Kövesdi Károly, Soóky László indulása érdemel figyelmet. A markánsabb egyéniségek a Főnix Füzetek elnevezésű sorozatban jelentkeznek önálló kötettel 1981-től. Bettes István nonkonformista, a hagyományos magyar verseszménnyel szembehelyezkedő, abszurd és groteszk, önironikus költészete a 90-es évek fiataljaira is 253