Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004

A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke

PÉNZES Tímea írt; egyedül vagy Szalatnaival vagy más írótár­sakkal po.-i, bp.-i és prágai hatóságoknál és ál­lamférfiaknál interveniált, s amerikai és angol kapcsolatokat is teremtett. E sziszifuszi tevé­kenységet, „az ország fel lármázását és tájé­koztatását a szlovákiai magyar tragédia ügyé­ben" Mo.-ra távozása után is folytatta. Az ál­tala vagy közreműködésével készült memo­randumok, kiáltványok az egykori nemzeti felkelések és nyelvvédő mozgalmak pol. pub­licisztikáját idézik, annak modern műfaji vál­tozatai. - Ugyanez mondható emigrációs irod. tevékenységének első szakaszáról, melynek az 1956-os mo.-i népfelkelés volt a fő témája. Amit erről átélten tudott s átgondoltan mon­dott, annak a halála előtti évben közölt nagy tanulmány a summája (A zsarnokságnak útját álltuk, Új Látóhatár 1976. dec. 15.). Európai színvonalú publicistává nőve nagyfokú nem­zeti-nemzetiségi és közép-európai tudatossá­ga, kötődése alapján azt tartotta kívánatosnak, hogy a Nyugat a Marshall-tervhez hasonló módon támogassa a felszabaduló kelet-közép­európai államokat. Ifjúkorának radikális-balos epizódját sohasem tagadta meg, hiszen az első vh. utáni súlyos csalódottságban az elit értel­miség ezrei a szocializmusban keresték a ki­utat, s az ő Sarlóhoz való hűségének fő moti­válója az az őszinte és mély szeretet volt, ame­lyet a regös és szociográfiai vándorlásokon megismert nehéz életű nép iránt érzett. M.: Perem-magyarok az idő sodrában, 1941; Hét sovány esztendő gazdag termése - A szlovákiai ma­gyarok második kisebbségi korszakának tanulságai, Valóság 1946/2-5; Memorandum a csehszlovákiai magyarok helyzetéről, kézirat, MTA kézirattára, el­ső közlése: Új Forrás 1992/3; Védőbeszéd a szlová­kiai magyarok perében, Új Magyarország 1946. szept. 17.; Reforme et révolution en Pannonié, Brüsszel 1962; Requiem egy országrészért, emlék­irat, München 1975, 2. kiad. Po. 1993; Malomkö­vek között, tan. gyűjt., Stuttgart 1977; Gondolatok a tehervagonban... (vál. Filep Tamás Gusztáv és Tóth László), 1993; A végzet bábjátéka... (vál. s az utószót írta Filep Tamás Gusztáv és Tóth László), 1994. Ir.: Balogh Edgár: Hétpróba, Bp. 1965; Turczel La­jos: Két kor mezsgyéjén, 1967; uő: P. R. ifjúsági mozgalmi és irodalmi munkássága, Hét 1990/13; Tóth László: Flontalanul, utószó, Gondolatok a te­hervagonban...; Filep Tamás Gusztáv - Tóth Lász­ló: A hazatérő, utószó, A végzet bábjátéka...; Borbándi Gyula: Emlékek P. R.-ről, ISZ 1994/10; Dobossy László: Egy kisebbségi író hagyatéka, Va­lóság 1993/7. T. L. Pegazus Társaság (1991-től): középiskolás költők és írók szerveződése. Miskó Ildikó kez­deményezésérejött létre. Évente megrendezett találkozóin a legfiatalabb nemzedék tagjai mutatkoznak be (Csehy Zoltán, Pénzes Tímea, Vankó Attila, Tóth Attila stb.). Az 199l-es ta­lálkozó anyagát őrzi a Krónikus keringő c. kö­tet. A találkozókon feltűnt tehetségek munkáit Kapufa a Parnasszuson p 992) címmel a Madách-Posonium adta ki. írásaikat a Tiszavi­rág c. folyóirat közölte. r. Z. PÉNZES István (Kürt, 1951. okt. 19.): szak­író, szerkesztő, tanár. - A Nyitrai Pedagógiai főiskolán szerzett magyar-szlovák szakos ta­nári oklevelet (1975). 1975-től a szímői ma­gyar alapiskola tanára, majd igazgatója (1987-2001). 2001-2004-ben a kürti alapis­kola tanára. Pedagógusi munkája mellett hely­történeti kutatással és ismeretterjesztő cikkek publikálásával foglalkozik. írásai számos an­tológiában is megjelentek. Közel hetven di­daktikai célzatú hangjátékot írt a Szlovák Rá­dió magyar adása számára. Lant és kard cím­mel könyvsorozatot szerkeszt, amelyben a ma­gyar történelemmel foglalkozó verseket gyűjti össze. Több ifjúsági lap (Tábortűz, Cserkész), valamint a Katedra külső munkatársaként a magyar irodalmat és történelmet bemutató rovatokat vezeti. A szlov. magyar lapokban rendszeresen publikál elbeszéléseket és gyer­mekeknek szánt szépirodalmi alkotásokat. M: ... s lettem a kicsinyek papja Dsz. 1996; Anya­nyelvi játékok, uo. 1996; Kürt, falumonogr., Érsek­újvár 2000; Anyanyelvi kavalkád, Dsz. 2004; Lant és kard (szerk.), verses magyar történelem, 1-6, uo. 1999-2004. L. T. PÉNZES Tímea (Érsekújvár, 1976. febr. 5.): költő, író, műfordító, újságíró. - Az érsekújvá­ri gimnáziumban érettségizett (1993), majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK ma­gyar és német szakán folytatta tanulmányait, 327

Next

/
Oldalképek
Tartalom