Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke
Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004 sóként Egri Viktor próbálkozott szimbolikus című művében (Rácsablakos ház, 1924) a változó szlovákiai viszonyok bemutatásával. Ezt követik Darkó István (Szakadék, 1928; Égő csipkebokor, 1935; Deszkaváros, 1938), Tamás Mihály {Két part közt fut a víz, 1936) és Szombathy Viktor (Elesni nem szabad, 1938) regényei. Ezek a müvek a kisebbségbe szakadt ember mindennapjaiban kísértő exisztenciális, morális gondokat dolgozták fel programszerűen, s az irányzatosság kidomborítása nem egy esetben az esztétikai érték rovására történt. A „kisebbségi regény" a csszl. irodalom kék madarának bizonyult, a sorra születő prózai művek egyike sem felelt meg maradéktalanul a velük szemben támasztott elvárásoknak, s így a „kisebbségi regény" megírásának Fábry Zoltántól eredő - sokkal inkább erkölcsi, mint írói - programja áthagyományozódott a csszl. magyar irodalom második szakaszára. A 60-as évek táján a „kisebbségi regény" gondolatát a „kisebbségi regényeké" váltotta fel, majd az irodalomtudományos diskurzus változásával a kérdés marginalizálódott. - Születtek azonban e korban olyan művek is, melyekben a szlovenszkóiság tematizálása nem játszik szerepet. Elsősorban a színvonalas lektűröket író Neubauer Pál regényét, a gyenge szerkezetű, helyenként túlírt, de így is olvasmányos A jóslatot (1936, 1944) kell itt megemlíteni, s Egri Viktor hasonlóan olvasmányos, gördülékeny stílusú történelmi regényét, az Égő földet (1937). A megjelenésekor nagy port kavart Szép Angéla háza (Tamás Mihály, 1927) az irodalom őszinteségének kérdésére irányította a figyelmet. Márai Sándor első prózakötete Kassán jelent meg, s a város témaként is visszavisszatért életművében (Zendülők, Féltékenyek, A kassai polgárok). Az ún. tényirodalom írói közül Morvay Gyulát (Emberek a majorban), Sellyei Józsefet (Lósorozás Gádoroson, Nádas házak), Háber Zoltánt kell megemlíteni. r Prózairodalom (1945- 1989): Az újraindulás évei kísértetiesen emlékeztetnek az 1918 utáni időszakra, azzal a különbséggel, hogy most a dilettantizmus mögött nem egyszerűen az írástudók hiánya áll (a háborút túléltek közül is alig pár író marad itthon az első korszakból), hanem egy azt támogató pol. rend is. így a hazai prózairodalomban az 1945-1960 közti időszakban jóformán a lehetősége sincs meg egy esztétikailag is értékes irodalom megteremtésének. Az ösztönösség és felkészületlenség mellett a helyzetet súlyosbította a hagyománytalanság is, az első korszak prózai művei feledésbe merültek, a múlt iránti érdeklődés majd csak a 60-as évek második felében éled fel, nagyjából azonos időben a nyugati irodalmi áramlatok felé való nyitottabbá válással. - A prózairodalomban a gyéren megjelenő antológiák nem töltöttek be olyan orientációs szerepet, mint a lírában, s az egymást követő paradigmaváltások sem - a Fekete szél c. antológia szerzőitől eltekintve - kötődnek határozottan egy-egy nemzedékhez. A „csehszlovákiai magyar regény" keresése tovább folyik, Mács József, Dobos László és Duba Gyula neve ebből a szempontból az első korszak hagyományába való bekapcsolódást jelenti, ám a 70-es évektől egyre inkább individualizálódó próza történetében a kérdés lassan marginalizálódik, s a szlovákiai magyar irodalom önálló létének megkérdőjelezésével teljesen jelentőségét veszti. - Az 50-es évek (nálunk csak 19631964 körül lezáruló) sematikus irodalmától nyelvi gazdagságukkal és olvasmányosságukkal ütnek el Egri Viktor egyébként az elvárásoknak való megfelelést és az időszerűséget hajszoló írásai. A „harmadvirágzásnak" vagy „alapozó nemzedéknek" nevezett csoport prózaírói közül mára csak a mikszáthi nyomokon induló, műveiben a szlovákiai magyar valóság lelki vetületét tematizáló Mács József és a jellemformálás iránt rendkívül fogékony Ordódy Katalin maradt az irodalom homlokterében. Az első szemléletváltás a 60-as évek elején következik be. Az ekkor fellépő írók (Duba Gyula, Dobos László) szakítanak a sematizmussal, müveikben az itt élő magyarság gondjai szólalnak meg. Az ő fellépésükhöz köthető a próza provincializmusból való kitörése. Az írás elsősorban szolgálatot, a közösség szolgálatátjelenti számukra. Dobos írásainak hatását fokozta, hogy nemcsak témáiban nyúlt addig tabunak számító kérdéshez; a szlovákiai magyarok háború alatti és utáni életéhez, hanem olyan technikai eljárásokkal is élt (filmszerűség, időbontás stb.), melyek az itteni irodalomban addig ismeretlennek számítottak. 256
