Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

6. A magyar tankerületek és tanítóik - XII. A magyar tanítóság tömegéletrajza

arcú fiúcska egészen megváltozik, észrevétlenül siklik ki a szülő kezéből, csak aggodalmat és keserűséget ébreszt a szülők lelkében. Nem bírnak vele. Jön a fenyegetés, a verés, a sírás és a kétségbeesés. Nézzük csak meg a gazda jószágállományát. Mily kezes a báránya, lova, tehene, tyúkja! Kezéből eszik a jószág, hívó szavára egyszerre megtelik az udvar. Csak a gyermek nem szelíd. Miért? Mert nem tudnak vele bánni!" (Meggyesi.) „Ma a gyerekhad — kevés kivétellel — réme a szülőfalujának és határának; úgy jár, kél benne, mint a rontás gyilkos szelleme. A fák ágait gyönyörrel tördeli. A virágot tövestől szaggatja. A madárfészkeket kiszedi, a tehetetlen fiókákat irgalmatlanul elpusztítja. A varanggyal labdát rúg. Az ártatlan siklót hasított bot közé szorítja. A szegény denevér az ólajtóra szegzetten kínhalált hal. A gyerek apja is segédkezik a bölcsnek tartott cselekedetben.

1' (Mónus.) Tudatlanok a szülők is, legkevésbé ismerik gyermekük lelkületét. A községi könyvtárnak határozott tervezet szerint való kibővítését nélkülözhetetlennek tar tom. Bizony szükségünk van minden faiuban minél fejlettebb pedagógiai közvéleményre („tanügyi öntudat") és ennek kifejlődését megfelelő könyvtár közvetítésével érhetjük el. De térjünk vissza a tanító ezermester mivoltára! Talán becsületet szerez neki, a falu minden ügyes-bajos dolgában kikéri tanácsát, de az is megeshetik, hogy minden önfeláldozása dacára csak a jól fizetett és biztos jövedelmű urat látják benne és az elégedetleneknek az ő kis jólétére fáj a foguk. Nem ritka eset, hogy a „nagyfizetésű tanító"-nak drágábban adnak mindent helyben, mint a város piacán adják. Csínján bánjunk az erőnkkel! Ne vállaljunk túlnagy megterhelést! Ahogy egy kartársunk írja: akinek hegedűhúr a lelke, ne vállaljon olyan terhet, melyet csak bőgőhúr bír el. Munkamegosztásra gondoljunk és rendezkedjünk be! Ahol több tanító van egy iskolában, ott ez a munkamegosztás nem fog különösebb gondot okozni, ahol pedig csak egy tanító van, ott a keze alól kikerült ifjúságban keresse a segítő, a munkatársakat, különben az erőnk szétforgácsolódik és az iskola látja kárát. Joggal veti fel a kérdést az a kartársunk, hogy meddig lehet így élni, aki 120 iskolaköteles gyereket tanít osztatlan iskolájában és amellett községi könyvtáros, a tűzoltótestületnek és olvasókörnek titkára, a közművelődési egyesület ügyvezetője, az anyakönyvvezető helyettese, a földművelésügyi minisztérium növénygyógyászati tudósítója és még járásbírósági becslő is. Csak a munkának elhárításával kímélhetjük erőnket, ne vállaljuk azokat a munkákat, melyek e jelenléten kívül még fizikai, időrabló, idegölő munkát is követelnek (pl. a titkárság). A túlterhelés ép úgy ritkítja sorainkat, mint a rossz lakás, egészségtelen iskolaterem. Hány helyen lakunk és tanítunk még vályogfalú házban, levegőtlen sötét teremben, melynek a falai megrepedezettek? Van, aki életveszélyes épületben tanít és lakik. Van, akinek a lakása falain salétrom virágzik és az ablakai az iskolai árnyékszékre nyílnak. Nem egy helyen megjött a harmadik kormányintés is, de a falu szegénysége miatt nem lehet a bajon segíteni. Van, ahol beesik az eső, az egész épület düledezőfélben van, nincs, aki gondját viselje. Akad, akinek a bútora valami istállóban romlik, mert nem jut rendes lakáshoz. 295