Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])
5. A tanítói munka - III. Kónya József: Önképzésünk lehetőségei
Sohasem választottam oly nehezen témát, mint most, amikor az Almanach kiadó-bizottsága erre felszólított. Már a negyedik sürgetést is megkaptam, de hiába keresgéltem a szlovenszkói magyar tanítóság másfélévtizedes életében valami vidám vagy megnyugtató tényt, ami tollhegyre kívánkozott volna. Tényleges vagyoni állapotunk igen szegényes; nem sok a dicsekedni valónk. Követei-rovatunkban viszont hemzsegnek a fantasztikus számok, amelyek csak akkor lesznek a mieink, ha elég erősek leszünk azok kiharcolásához. Egy ilyen milliós tételt, szerintem a legfontosabbat, tegyünk mikroszkóp alá; állapítsuk meg a mai helyzetet és határozzuk meg a cél felé vezető utat. Amikor önképzési lehetőségeinkről tárgyalunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy sikeres gyakorlat csak helyes és modern elmélet nyomán fakadhat. Ha az iskola célját nem a tanításban, hanem inkább a nevelésben, az élet minden körüményei között becsületesen viselkedő ember kitermelésében látjuk, akkor nyilvánvaló, hogy szükségünk van a legújabb, tehát a legmodernebb elméleti forrásmunkákra, hogy a gyakorlatunkat betonalapra fektetve, fel tudjuk venni a versenyt Köztársaságunk másnyelvű, sőt a világ bármilyen nemzetiségű pedagógushadával. Ha mi a régi, 1918 óta már divatjából kiment fegyverekkel fogunk harcolni a mai tank- és gázháborúban, teljesen bizonyos, hogy lemaradunk abban a nemes harcban, amely a jövő nemzedék tudását nagyobbá, lelkét pedig szebbé óhajtja formálni. Igen ám! De hol szerezzük be azokat a forrásmunkákat, amelyekre tudományos munkálkodásunk közben feltétlenül szükségünk lenne? Az államfordulattal lekapcsolódtunk az összmagyarság testéről és a megváltozott körülmények között éljük a mi külön életünket. Tudjuk és érezzük, hogy ma itt nekünk egy kül'ön szlovenszkói magyar elméleti pedagógiát kellene munkálnunk, de — sajnos — hiányoznak ehhez az egészséges előfeltételek. A magyar gyermek lelke és az állam tanügyi törvényei és rendeletei között nekünk, szlovenszkói magyar tanítóknak kellene a teljes összhangot létrehoznunk. E felelősséggel teljes munka legnagyobb akadálya az, hogy a Magyarországon 1918 után megjelent szakmunkák behozatala igen körülményes. Sajnos, e kérdés megoldása iránt lépések eddig nem történtek, pedig a megoldás igen egyszerű. Egy állandó bizottságot kellene létesíteni s ez megbírálná a Magyarországon megjelent neveléstudományi munkákat és a behozhatókat időről-időre nyilvánosságra hozná. A bizottság tagjai fegyelmi felelősséggel tartoznának, sőt külön hivatali esküt is ki lehetne tőlük venni. Ha a bizottsági tag kenyere lenne a mérleg egyik serpenyőjébe téve, a másikban teljes biztonságban lenne az állam tekintélye. Így aztán nyugodtan rendelhetnénk szakkönyvet, mert tudnók, hogy tiszta tudományt kapunk . . . politikum nélkül. Azt mondják, hogy Magyarországon a tudományos munkák is tele vannak irredenta kijelentésekkel és kifejezésekkel. A fenti bizottság működése a jövőben jótékony nevelői hatást tenne a könyvírókra, mert, már csak üzleti szempontból is, kerülnék a felesleges és céltalan melldöngetést. Természetesen felvetődik az a kérdés, hogy miért nem fejlesztünk ki magunk egy szlovenszkói magyar szakirodalmat. Azért, mert nincs életlehetősége. A 187