Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

4. A tanítói pálya - II. A tanítói pálya követelményei

embereknek ahhoz a csoportjához tartoznak, melyet szociális-esztétikus-vallásos életformák jellemeznek, míg a másik csoportot az elméleti-gazdasági-politikai életkérdések érdeklik. A nevelésre termett tanítónak nehézségei támadnak abból, hogy a kultúrjavakat csak úgy közvetítheti valóban a növendékeknek, ha azokat maga élményként dolgozta fel lelki tartalommá. A kultúrjavak mechanikus közlése csak megterhelheti a növendékek emlékezetét, de nem avathatja a lelki javak birtokosává. A tapasztalat azt mutatja, hogy a nevelésre termett egyének szociális életformájuk révén legfeljebb az esztétikai és vallási értékek iránt bírnak érzékkel, amelyeket élményként közvetíteni is tudnak növendékeik felé, de már az elméleti ismeretek, a gazdasági és politikai élet értékei iránt kevesebb az érzékük, azokat közvetíteni sem tudják. A népiskolákban a született nevelő előnyben van a tanítómesterrel szemben, mert feladata inkább a nevelés, mint a tanítás. Középiskolákban gyakoribb az eset, hogy a kiválóan képzett szaktanár nem éli bele magát növendékei lelkületébe, nem tud felmelegedni irántuk, nem tudja vonzalmukat megszerezni. Jó tanítómester, de nem hivatott nevelő. A tanítómestereknek két típusát különböztetik meg. Az egyik semmiben sem specialista, hanem megelégszik azzal, hogy a tananyagot elevenen, érdekesen közli a növendékekkel, akiknek érdeklődését is felkelti. A másik a tudomány valamelyik ágában jeleskedik, tanításával lázba ejti tanítványait. „A természet, az élet, a világmindenség szól általuk és a tanítványok örömmel sietnek hozzájuk." Ezek a nagy tanítóegyéniségek, akikért a tanítványok élnek-halnak, akiket soha el nem felejtenek. Ilyen nagy mestereket válasszon példaképül a fiatal tanító, aki következetes önneveléssel és céltudatos munkával elérheti a nélkülözhetetlen tanítói erényeket: a kiegyensúlyozott szívélyességet, a szüntelen önkritikát, a rendületlen hitet a becsületes munka sikerében, a felelősségérzetet, az elhivatottság tudatát minden külsőségtől és nagyképűségtől menten. Tanítói munkája első percétől kezdve kell egyénisége kialakításán dolgoznia, hogy egy-két év alatt személyiséggé nőjjön. Fejlődésének ellenőrzésére jegyzőkönyvet kell vezetnie a hivatott tanítónak, naponkint számot kell vetnie önmagával, hogy mit végzett, mit mulasztott. Már Apácai ajánlja az önellenőrzésnek ezt a módját. Önképzése biztosítására könyvtárát nem szabad elhanyagolnia. A magyar tanítóra az a kötelezettség háramlik köztársaságunkban, hogy 1. a magyar nyelv tisztaságának őre legyen, 2. az államnyelvet sajátítsa el, lehetőleg még egy nyugati nyelvet is tanuljon meg. A nyelvtudása gyarapításával látókörét túl terjeszti faluja határán, mozgása szabadabb lesz, érvényesülése biztosabb. Csak az idegen, a más kultúrával való összehasonlítás fog számára helyes mértéket adni a maga munkája megítélésére. A kétnyelvűség ma nélkülözhetetlen a tanító életküzdelmében, a többnyelvűség világpolgárrá teszi, aki a világ piacán méltóan tudja képviselni nemzetét. A magyar nyelv tisztaságának őreként teljesíti azt a nagy hivatást, melyet pályaválasztásakor vállalt, vállalt abban az értelemben, hogy a tanítónak nemzete nagy értékeinek letéteményeseként kell élnie. A magyarságot a nyelve ismertette el nemzetül, legnagyobb kincsünk a nyelvünk, ezt kell őriznie mindenekelőtt a magyar tanítónak. Minden sikeres tanítói munkának nélkülözhetetlen kellékét hagytam utolsónak a sorban. Ez a kellék: a tanítónak szüntelen plaszticitása, az a készsége, hogy 164