Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

3. Az iskola és a demokrácia - I. Az iskolai szellem megújhodása

A görög műveltség korára úgy gondolunk, mint valami csodálatos szép álomra, melyben a lélek virágai korlátlanul kinyílhattak. A középkort a szellemi sötétség koraként szokták emlegetni és mindannyian örülünk, hogy nem kell hozzá hasonló korban élnünk. Elfogulatlan szemmel nézve meg kell állapítanunk, hogy a görög és római műveltség korunkban annyit jelentene, hogy csak néhány ezer kiváltságos ember művelhetné magát. Az ókori műveltség csak annyit jelentett, hogy csak a szabad emberek lehettek műveltek, a rabszolgák nagy tömegeit kizárta az ókori társadalmi rend a műveltség, a művelődés lehetőségeiből. Arisztotelész éles különbséget tesz a szabad művészek alkotása és az iparos munkája között. Az iparos tevékenységét, amellyel kenyeret keresett magának és családjának, kevésre értékelte; a szabad művész munkájának, mely minden anyagiasságtól ment volt, volt értéke a társadalom javára, azt értékelték nagyra. A nevelés és oktatás terén ez a szellem olyképpen érvényesült, hogy csak az elméleti tudásra fordított gondot, a praktikus kivitelnek lehetőségeit teljesen elhanyagolta. A középkor ezt az ókori dualizmust még jobban kimélyítette, amennyiben nemcsak a szabad és nem szabad emberek nevelése és oktatása között tett különbséget, hanem az egyedek oktatását is kételvűen szervezte meg. A lélek és a test szembeállítása a középkori dualizmus lényege. A lélek a tiszta, a nemes rész bennünk, a test a nemtelen, a tolakodó, a r on tó-bontó fél, melyet el kell nyomni, hogy a lélek zavartalanul érvényesülhessen. A romlott test igája alól fel kell szabadítani a lelket, hogy szabadon szárnyalhasson éteri magasságok felé. Az általános műveltség lett az oktatás végcélja és már nagy engedményt jelentett az oktatás terén, mikor a tisztán elméleti tárgyak mellett ú. n. közhasznú tárgyaknak is helyet szorítottak a tantárgyak között. Ez az engedmény nem jelentett különös eredményt az iskolai szellem megújhodását tekintve, mert a dualizmust még kiáltóbbá tette, t. i. a közhasznú tárgyak tanítása nem szolgálta gondolkodásunk művelődését és szabadságát, míg az elméleti tárgyak a mai társas élet szempontjából mutatkoztak haszontalanoknak. Az oktatásnak az osztálytagazódás szerint való átszervezése annyit jelentett, hogy a dolgozó milliók részére praktikus tudást próbált nyújtani, míg a felső uralkodó réteg részére fenntartották az eszmei, ideális ismeretek közlését. Az oktatás dualizmusa veszedelmet rejtett magában a társadalom integritása szempontjából. A nép fiait az a veszedelem fenyegeti, hogy az eszmei oktatás révén elszakadnak a rögtől, el a környezetüktől, melyet megvetnek, jóllehet az a sorsuk legtöbb esetben, hogy szellemi proletárokká lesznek. A dualisztikus oktatásnak az a kisérlete, hogy a praktikus élethez közelebb jusson és szakoktatással segítsen a mutatkozó hiányokon, kimélyítette a szakadékot a szellemi és testi munkások között, annál is inkább, mert a testi munkások nem kapnak olyan képzést, hogy szakmájuk kérdéseivel tudományos alapon foglalkozhatnának, feltalálókká lehetnének és ezzel elkerülhetnék a robotmunka lélekölő egyhangúságát. 141