A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Vass László: A felvidéki magyar irodalom

Zengő Dunatáj. ...nem hiszünk s nem verekszünk, már feriisorba nőitünk, kenyeret vagy kenyérkereső helyet keresünk. Európa, Kína és le, volgai táj, de hányszor hullt szó-vérünk értetek: szóljatok Szlovenszkónak, adjon kis krumpliföldet, zsendicét és gomolyát, adjon valamit enni! Hiszen csak őt szeretjük. (Híres fiatalok kesergő je.) A kisebbségi magyar líra ezután még egyet dobban, mikor a hosszú peremen élő néprész Nyugat-Kelet közli földrajzi helyzetéből a dunavölgyi középeurópai hivatást formálja ki. „Zengő Dunatáj" — írja utolsó kötetének címlapjára a költő a beláthatatlan végű középeurópai földindulás előestéjén. Felzokog újból az Ady-megénekelte dunai sóhaj, most a csúszandó Kárpátok alján: Mindnek kívánom, amit egynek, hiszen közös a nyeremény, én minden népei feltek attól, amitől félteni az enyém. A gőzölgő őszi hegyekről látomás ijeszt felé, még egy utolsó kiállás a dunai népekhez: „Kis testvér, add a kezedet!" Amíg bírom az eszemet, a Dunával ezt zúgatom. (Lidérc a Kárpátokban.) És néz messzibbre, ködökön, vérgőzön, rokonsorok vad neurózisán keresztül és az északi „kis testvér" bekövetkező tévedésein túl, a Kisebbségi Géniusz költője megújuló fényben látja, jósolja a törvényszerű dunai egyeséget, a boldogan zengő Dunatájat: Nem az egynyelvű ánglius, frank, német a hordozója annak, ami jön, s nem az ész. De ez a vemhes kavargás: ez a sokfajta, nyers életöröm. Mert azon-vágy ill minden zeneszerszám, hegedű, népszáj, havaskürt, duda, s már otthon vagyunk kávéházaidban Kolozsvár, Zágráb, Bécs, Pozsony, Buda. f .4 Dunatáj lelke, 1938.) Ezzel a messzi jövőbe kihangzó sóhajjal zárul a magyar lira húsz éves gazdag élete — Csehszlovákiában. Költője odaátmaradl a II. Kisebbségi Életben, ahol már nincsenek pártok és osztályok, válaszfalak a magyarok között, hanem egység van. ,,Magyar egység", amelyet a k (illő még 1926-ban megénekeli és amelyhez ö maga hosszú kanyarokon keresztül csak most tudotl elérni: A város kél, a róna gyűl s megindul a hegység (Magyar egység, 1926.) s úgy vár, dalol, tárulkozik elédbe: egység, egység. A magyar líra mélyreható átalakítást végzett a volt csenszlovákiai magyarságban. A hazatért nemzet lelkiképét a vers formálta ki. az kiáltatta fel benne az elszakítás roppant fájdalmát, az hozta számara az első reménvsugárt az új élet felé, versben dadogta el a nemzet első vágyait az idegen környezetben, az erősítette meg benne a missziós tudatot, a megváltási élményt, a gyűlölködések még füstölgő krátere fölött a humánum szent érzéseit, a ritmus és a rím gyakran döccenő zenéjében szólt feléje a megmaradás parancsa és a hűség kötelező Ígérete. Ahány világítótorony van a szlovenszkói magyar irodalomban, mind a líra színeiben áraszt fényt, — állapítja meg na gyon helyesen Szvatkó Pál. Ez a líra, időtálló értékeivel harmonikusan beilleszkedik az egyetemes magyar lírába és vallani fog a kíváncsi utókor számára: hogyan éli, szenvedett, örült és sírt, ragyogott és tévedett húsz éven át egy nép a babiloni fogságban . .. Kísérletek a szépprózában. Mit mutat a húsz esztendős irodalmi termelés a széppróza területén? Ha a budapesti mérce működését figyeljük a Cseh Szlovákiából érkezeit magyar könyvek fölött, láthatjuk, hogy a lírát, két-három költőt még csak meghallgattak, de a regényt általánosságban fagyos közöny, olykor görcsös dorong fogadta. Prózaíróink közül csupán Darkó István, Szenes Piroska, Szombathy Viktor és főleg Tamás Mihály egy-két könyve kapott kielégítő osztályzatot a rideg bíráktól. Mi okozta ezt? A regényírás már többé-kevésbé kialakult irodalmi életet, s főleg kritikai légkört, szellemi fürdőt követel meg. A líra még dadoghat, a regényhez már tüdő kell. Szlovenszkón az első magyar regények 1923—24-ben jelentek meg, elég gyönge visszhanggal. Jankovics Marcell „művésznovellái" nyitják meg a sort (Álmatlan éjszakák. Pozsony, 1921), Sziklay Ferenc regénye (Alhambra, Pozsony (Tavasz) 1921) és Rácz Pál (A rongyszedő, Ungvár, 1923). Érdekes irodalomtörténeti adat, hogy Márai Sándor első könyve 1922-ben, Kassán jelent meg (Panaszköny, novellák), de, mini aki érezte, hogy a rideg, kritikátlan légkörben ennél többre nem vihetné, futott Szlovenszkóról: Bécs—Berlin—Páris—Budapest felé, magasabb mércék alá. Tamás Mihály is korán jelentkezelI (Novellás könyv. Beregszáz, 1923.) meglepő epikus készséggel. Szlovenszkót, a megmásult helyzetet első közt Sziklay Ferenc „Hangzatka" Rácz Pál ,,Furcsa emberek" és Egri Viktor ...1 rácsablakos ház" könyvei kezdték éreztetni. Tudatosabban Darkó István lendületes „Zúzmara" című regénye eszméltet az első kisebbségi új valóságra és feladatokra. Később is őbenne fejeződik ki leghívebben a szlovenszkói magyar sors vajúdása (Lángoló csipkebokor. Deszkaváros, stb.). Erdélyben, ahol ősei éltek, megizmosodhatott volna. Tamás Mihály műveit (Mirákulum, Két part közt fut a víz, Sziklán cserje) és Szenes Piroskát (Csillag a homlokán) a komoly budapesti kritika is nagy Ígéretként fogadta. Szombatiig Viktor tehetsége (Zöld hegyek balladája, Elesni nem szabad) a szélesebb, fejlettebb magyarországi irodalmi élet hatására fejlődni fog. A regényírók és novellisták közöli továbbra is számontarthatjuk Farkas István, N. Jaczkó Olga, Mezőssy Mária, Neubauer Pál. Palotai Boris, Rudnóy Teréz. Sándor Imre, Vécsey Zoltán, Wimberger Anna, Zerdalielyi József és Zsadányi Mária nevét. A fiatalok közül Kovács Endre, M orva y Gyula és Sellyei József fejlődésére számíthatunk. A tragikus körülmények közt elhunyt Jarnó József a budapesti kritika nag\ reménységét is magával vitte a végzetes kisázsiai homoksírba. Kevés jót hozott a prózai termés. Budapest irodalmi körei ben pedig nagy érdeklődéssel várták a „szlovenszkói regény" érkezését. Erős kritikai hangok, de ugyanakkor okos tanácsok is elhangzottak a magyar főváros szellemi fórumain a szlovenszkói írók felé. A történeti regénnyel csupán két író (Egri Vik tor és Földes György) kísérletezett. Az volt a kifogás, hogy „Szlovenszkó történelmi és irodalomtörténeti múltja nem in tegrálódott olyan természetes egységekbe, mini Erdélyé". In kább az a baj, hogy nem ismeritek — üzente a barsi föld szii lőtte. Féja Géza: „Bornemisza Péterek éltek ilt a protestáns kor ban. A török világban gyüjtőmedencéje volt a menekülő rajok nak s végtelenül érdekes népi összefolyás történt a határai közölt. Zrinyi Miklósnak itt szervezkedett a hátvédje, az ébredező köznemesség. Az erdélyi fejedelmek messzire néző törekvései errefelé csapódtak, a kurucság súlypontja ide került. Üldözöl! protestáns papjainak szellemében született meg a „második pro lestántizmus", s fészke volt az ellenreformációnak is. Később túlságosan sok írói egyéniséget ugyan nem adott, de a magyar írói kedélyt mindvégig táplálta (pl. Krúdy Gyulát) ... Tizenöt 181 —