A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Vass László: A felvidéki magyar irodalom

esztendő tanulságai után most már nagyon itt az idő a nagy célkitűzések vállalására és aszkétikus szolgálatára, a magasságok és mélységek megmérésére, látni akarjuk Szlovenszkó léleklanát, falvait s városait, magyarok, szlovákok és ruszinok élelét, a rokonságokból és ellentétekből, őlelkezésekből és harcokból kiépülő mégis csak közös sorsot". (A szlovenszkói magyar ludat, Magyar írás. 1935. 10.) Nem ment, sehogyse indult meg a széppróza kívánt fejlődése. Kovács Endre szerint azért nem születhetett meg a reprezentatív szlovenszkói magyar regény, mert hiányzott az irodalmi tradíció, melyen építeni lehetne, hiányzott a kritikai kéz, amely az írók helyes irányítását vállalná, hiányzott a kapcsolat a világirodalom áramlataival (még a magyar regényirodalom máiéiért eredményeivel is!), hiányzott továbbá a szlovenszkói könyvkiadás, a második évtized derekán ugyanis elakadt, hiányzott végül az írók építő kedve s ezért alkotásaik csak félalkotások. Igen, az okok egybefolynak, de végeredményben a főok abban keresendő, hogy mire a líra lendületével mozgásba hozott irodalmi élet már kialakult volna, mélyreható változás, súlyos törés jelentkezett az egész szlovenszkói magyar szellemiségben. A líra hangja gyöngült, helyesebben: a visszhangja lelt egyre gyérebb s az ifjúsági mozgalmak is megtorpantak, máinem volt, ami szárnyat adott volna a versnek. A próza nem tudott már kifejlődni, páréves szünet következeti, a műfajok kifáradtak. vagy még erőlködtek. Az egész kisebbségi nemzet értelmiségében a súlyos nívóesés után érdekes józanulási folyamai kezdődött. Csodálatos hevességgel, a líra teljesítette hivatását: lelket adott a nemzet Szlovenszkóba került részének, de a lélek most megtorpant, csüggedten néz szét a növekvő romokon: az örökös újrakezdés kifárasztotta. Valahol, valamiben hiba van. Tapogatózni kezd, hogy megtalálja. Már 1932 tavaszán figyelmeztet Szvatkó Pál a széles körben nagy feltűnést keltő tanulmányában (Rata-cipős magyar ifjúság) a hirtelen felismert veszélyre: „Ma esünk és csúszunk. Intelligenciánk elbarbárosodik. Tudásunk csökken. ízlésünk csökken. ízlésünk romlik. Szellemi követelményeink elfajulnak. Életstandardunk elproletárosodik. szellemi standardunk leromlik. Maholnap alig marad európai intelligenciánk, csak valami ál-intelligencia-félénk, ami úgy aránylik a valódihoz, mint a gyerek játékágyúja a modern gyorstüzelő tarackokhoz. Pedig jó ágyúkra szükség van. Játékágyúkkal lehetetlen várfalak ellen hadakozni és a csodák kora elmúlt. A mai Jericho falai nem dőlnek meg a vidéki hadak kürtszavára . .." (Magyar Írás, 1932. I.) öt év múlva e felismerés után már aggódva kiált fel: „Mi történik a kisebbséggel, ha a helyzet így marad, ahogy van? Irtózatos szorongás fog el, ha erre a kérdésre felelni kell. Évek óta bizonytalan és gyakran kétségbeesett kísérletek folynak Erdélyben és Szlovenszkón, hogy tisztába jussunk helyzetünkkel, de a sok megállapítás és ellenmegállapítás alig több elmélet játéknál és nem vezet eredményre". (Magyarok a határon túl. Szép Szó: Mi a magyar most> 1937.) Irodalomhoz közönség kell, a Csehszlovákiában élt magyarságnál ez viszont érezhetően hiányzott. A középosztály, a polgári réteg, amely urbánus műveltségénél fogva melegágya lehetett volna az irodalmi életnek is, Trianon után ezen a peremen tragikusan megrokkant, nagyrésze, mintegy százötvenezer magyar elhagyta a kisebbségi életet és az Anyaországba vándorolt. A mult század végén történt mesterkélt, torz és befejezetlen oszlálvtagozódás. amelynek hű vetületét az irodalom terén oly döbbenetes képekben vetíti elénk Farkas Gyula nemrég megjelent könyve („Az asszimiláció kora a magyar irodalomban 1867— 1914."), természetesen lgsúlyosabb mértékben éppen a kisebbségi életben éreztette következményeit. És ezzel máris megpecsételődött a szlovenszkói magyarság erejéből születő irodalom sorsa, s megpecsételődött minden újrakezdésé is. Hogyan alakulhatott volna ki tevékeny viszony, szerves kapcsolat író és olvasó között, mikor a volt csehszlovákiai magyarság túlnyomó többségét a még kultúra alatti tömeg tette ki? Szlovákia és Kárpátalja magyar lakosságának mintegy 75°/o-a földműves volt, a magyar népesség 83°/o-a pedig falun élt. Ez az adottság, a paraszti tömegek túlsúlya már eleve kell, hogy eldöntse nemcsak a politikai szervezkedés, hanem az irodalom irányát, szellemét is. A kisebbségi magyar irodalom azonban, amelynek konzervatív és modern csoportjai egyformán a Trianon előtti magyar irodalom formai és tartalmi hagyományait vették át, tehát erő sen középosztá'ybeli, kispolgári örökség volt, nem tudott utat lalálni a nemzet népi tömegeihez. Könyvolvasásra nevelni kell az embereket, s a falvak népe úgyszólván csak a kalendárium nívóhoz juthatott el. Józan, reális nemzetszemlélet. Az egész húszéves kisebbségi élet legnagyobb felismerése az volt, hogy ha a nemzetrész meg akar maradni a friss népi erőkkel emelkedő szláv tengerben, akkor át kell szervezni gyö keresen az egész társadalmat. Erre a munkára a középosztály szellemében nevelkedő értelmiség nem volt képes. Most bosszulta csak meg igazán a túlzottan litterális gyökerű társadalomszemlélel sajátmagát. Ez a nagygerjedésíí nemzedék, amely annyiszor hangoztatta reformjait a társadalom átalakítására, tehetetlenné v ált, amin! az egyetem padjaiból kikerülve szembetalálta magát a szigorú reáliákkal. „A legszívesebben szövetkezeteket is lírai versekkel alapítana, ha menne, s a szervezkedő toborzásnál a legfontosabbnak a verbunkos nótát tartja" — jegyezte meg találóan Szvatkó Pál. Űj szervnek, a népi kultúrpolitikának kellett kialakulnia, hogy a falvak népéből feltörekvő művelődési és politikai vágyakat kontaktusba hozhassa a nemzet egyetemes nagy céljaival. Világos volt az új feladat: ankétekkel, meddő irodalmi manifesztációkkal nem lehel megváltani a rohamosan pusztuló kisebbséget, a munkát végre el is kell kezdeni, csöndes, belső, szívós elszántsággal. A küldetést, az elrendeltetést, amiről a köl tők eddig oly sokai prófétáltak, aprómunkára kell váltani. Ez az új reális megérzés a Sarló szétbomlása nyomán kezd kialakulni az egyetemi fiatalság tekintélyes részében. Előbb a Magyar Munkaközösség mozgalom ( Duka-Zólyomi Norbert, Ludwig Aurél, Xarancsik Imre, Zapf László slb.l szövegezi meg a pozi t ív munka kisebbségi koncepcióját a nemzet fennmaradásáért és a nemzeti eszme szociális újraértékeléséért. A Munkaközösség és a nemsokára őt követő Széchenyi-reformmozgalom rövid működés után megbukik. Eredményesebben a harmincas évek elején induló prohászkás mozgalom ked dolgozni. Katolikus, szo ciális világnézetének ethikai hitelével megalapozottan és fegyel mezetten végezte az „aprómunkát", a nagy feladatok alapos előkészítését. A katolikus ifjaknak e roppant mélyhatású moz galma bennünket itt elsősorban irodalmi és tágabban: művelődéstörténeti szempontból érdekel. 1932-ben a Prohászka Kör ..íj í'.let" címen Kassán megindítja az ifjú katolicizmus folyó^ iratát. Célunk az intellektuális katolikus rétegek szellemi felrá zása. jelentette a szerkesztő, Rády Elemér, aki az „Űj Élet" megindításával a szlovákiai magyar katolikus társadalom közé dobja az „ifjú katolicizmus" fogalmát: „A liberális „katolicizmus" passzív és érzelgős vallásosságával szemben a valódi ka tolicizmus aktív, dialektikus katolicizmusát hirdetjük, mely a lélek energiáit a legnagyobb energiaforrásból, Krisztusból meríti". A folyóirat, amellett, hogy híradással van a világszerte és — 182 —