A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Dobossy Imre: A felvidéki magyarság jogi helyzete a csehszlovák köztársaságban

A felvidéki magyarság jogi helyzete a csehszlovák köztársaságban Irta: DOBOSSY IMRE Az 1918 őszén bekövetkezett államfordulat mind lelkileg, mind szervezetileg teljesen váratlanul és készületlenül érte a felvidéki magyarságot. A hosszú háborúban testileg és lelkileg összetört, ellenállóerejét elvesztett, anyagi bajaival elfoglalt magyar középosztály egyszerre két oldalról is végzetesen fenyegetve érezte magát. Az ország központjában megindult a bomlás folyamata, ugyanakkor pedig a határvidékeken a fellázadt nemzetiségek már államilag szervezkedtek. A magyarság nem tudta, melyik veszély ellen szervezkedjék hamarább. Az egészséges ösztön mindkét oldalon szembeszállt, de az egymást rohamosan követő események egyszerre kész helyzetet teremtettek. Érsekújvár, Komárom, Rimaszombat, Losonc, Kassa, Ungvár, Beregszász tiszta magyar lakossága, amely a szlovák nemzeti mozgalomról legfeljebb hébe-hóba hallott, vagy olvasott valamit, megdöbbenéssel eszmélt rá, hogy egyik napról a másikra egy új, idegennyelvű és szellemiségű állam polgárává lett. Az államalkotó, nemzetfenntartó, veztéshez szokott nép egyik napról a másikra háttérbeszorított népcsoporttá vált. Ez a gyökeres változás — természetesen —- a magyar kisebbségi népcsoport közigazgatási helyzetében is éreztette hatását. 1918 őszéig a közigazgatásra az uralkodó nemzet szemszögéből néztünk. Az államalkotó és vezető szerepet betöltő felvidéki magyarság számára a közigazgatás szervezete lehetett teoretikus vagy praktikus, tudományos vagy célszerűségi probléma, lehetett vitatkozni arról, hogy a közigazgatási rendszer korszerű-e vagy sem, olcsó-e vagy drága, de ezek a problémák minden tárgyi indokoltságuk mellett sem voltak a lét vagy nemlét problémái. A magyar középosztály a közigazgatást közvetlenül irányította és soha nem volt a közigazgatásnak egyszerű tárgya csupán, vagyis nem volt olyan helyzetben, hogy a közigazgatásban csupán az álamhatalom eszközét kényszerült látni, anélkül, hogy annak irányítására befolyása nem lett volna. Az új helyzetben azonban, az irányításból kiesve, a közigazgatási berendezés olyan ténybeli adottsággá vált számára, amelynek irányítása, megváltoztatása: erején és lehetőségein kívül esett. A felvidéki magyarság számára ilyenformán közigazgatási vonatkozásban csupán az a feladat maradt, hogy az állami adminisztráció adott keretein belül — a lehető legkisebb nemzeti értékveszteséggel elhelyezkedve — létét fenntarthassa. Ennek a feladatnak nagysága és nehézsége csak akkor domborodik ki igazán, ha kissé betekintve a csehszlovák közigazgatás szövevényébe, tudatosítjuk, hogy ez a közigazgatás nemcsak az állami és önkormányzati funkciók sima lebonyolítására szolgáló adminisztratív szerkezet, hanem hatalmi eszköz is volt, amely az uralkodó nemzet elnyomó törekvéseit is kiszolgálta s hatalmi pozícióját biztosította. A vármegye, amely a magyar viszonyok közt nemcsak a helyi politikai és közigazgatási élet autonóm központja volt, hanem az országos központi kormányzattal is olykor élesen szembeszállott, egyik napról a másikra kihullott a magyarság kezéből. A főispán helyébe a zsupán jött, a családi és társadalmi kapcsolatok révén összekötött és generációkon át ugyanabból az otthoni környezetből kikerült tisztviselői kar helyébe, ismeretlen, népileg és nyelvileg idegen, legtöbbször műveltségileg fogyatékosabb hivatalnoki kar lépett. A patriarchalis jellegű, évszázadokon át kitaposott utakon kényelmesen mozgó megyei urakat, szürke, paragrafusrágó, buzgó beamterek váltották fel. Anélkül, hogy a formai keret megváltozott volna, máris új helyzet állott elő. A keret még a régi, de tartalma már idegen. A vármegye fogalmához rendszerint a közigazgatási decentralizáció és az önkormányzat fogalmai kapcsolódnak, tehát olyan közigazgatási alapelvek, melyek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy nemzetiségileg kevert államban a nemzetiségek közéleti érvényesülésének lehetőségét biztosítsák. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy az államfordulat után formálisan érvényben hagyott megyerendszer a kisebbségek ilyen irányú igényeinek megfelelt volna. - 66 —