A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Nyiresi Tichy Kálmán: Rozsnyó

ROZSNYÓ Irta : NYIRESI TICHY KÁLMÁN Mi, bennszülött rozsnyóiak, büszkén emlegetjük, hogy Petőfi szeme is megakadt rajtunk s mikor a szép Haza beutazása közben Rozsnyót megpillantotta, úgy hatott reá, mint „krajcár a koldus kalapjában". Azután mindjárt buzgón megmagyarázzuk, hogy ez a hasonlat nem valami szegényes jelenséget akar érzékeltetni, hanem azt, hogy Rozsnyó egy völgykatlan fenekén pihen, magas hegykoszorútól körülvéve. De még milyen csodálatos hegykoszorú! Északi fele csupa érc, déli fele csupa mész. És — ha Wells csodálatos időgépére ülve, beállítanánk annak kristálycsapjait a történelem előtti időkre, Rozsnyó helyén tágas, hömpölygő beltengert csodálnánk, melynek kifutó hullámai a mai hegyek peremét nyaldossák. S mert ez a tenger börtönnek érezte a hegyek szorítását s kiutat keresett belőle, csak természetes, hogy a puha mészkőzetet kezdte ki, televájta odvakkal, barlangokkal, titokzatos földalatti járatokkal s amint megszületett évezredek előtt a kecső-aggteleki barlangcsoda, ugyanolyan barlangrendszer húzódhatott valaha ott, ahol most a Sajó habjai sietnek Dél felé, Gömör kitáruló szépséges síkjára. De a tenger itt rohant le, a mai Sajó-mederben, leszaggatta a barlangtetőzeteket s azok végítéleti dübörgéssel roskadtak alá, a völgybe. A nap besütött oda, ahol ezelőtt csak örök sötétség honolt, ma pedig már nyomát sem találjuk a tünt időknek, csak a kövületekben, a félig kristály-, félig csontleletekben olvassa a tudós e tájkép csodálatos múltját. Ha csakugyan felülhetnénk Wells időgépére, talán igazolhatnók a történészeket, akik szerint már a kotinok és kvádok bányásztak a mai Rozsnyó helyén. Közelebbi és bizonyíthatóbb részlet, hogy alemann származású felnémet bányászok a XII. században telepedhettek le a ma ,,Klepus"-nak nevezett városrészen s onnan eresztették neki csákányaikat, kezdetleges szerszámaikat a diluviális rétegnek s aláfurkálták azt olyan alaposan, hogy mi, ma élő rozsnyóiak is elmesélhetjük közvetlen tapasztalásból, hogyan nyilt meg egyszer a Fő-tér a terhes szekérbe fogott lovak alatt, hogyan süllyedtek a remegő, rémülten nyerítő állatok egyre mélyebbre, míg az istrángon, gyeplőszáron fennakadtak s nagy üggyel-bajjal húzták ki őket a — beszakadt tárnanyílásból. A református templom alapjainak ásásakor is találtak egy felhagyott tárnát, pincegádorokban is vannak elfalazott régi tárnák, gyerekkori emlékeink is tele vannak bányarémek, manók és aranykincsek legendáival, melyek mind a mai Rozsnyó alatti tárnákból születtek. A főtéri Rákóczi-kamaraház pincéjéből állítólag egy ilyen elhagyott tárnán át ki lehetett jutni valahová a messzi Sajóvölgybe, ami tehát a város körülzárása esetén rejtek-kijáratot jelentett. És ha valaki felmegy a város fölötti Kálváriahegyre, onnan már szemléletesen feltűnik, hogy a Fő-tér és a Klepus felé eső rész egy külön kis fenntérségen fekszik, melynek hirtelen letörései vannak a Sajóvölgy felé. Hiteles nyomok mutatnak arra, hogy ez a fenntérség aleman bányászok hordalékából származott s ezt, meg a számtalan tárnajáratot tekintve, méltán mondhatjuk, hogy Rozsnyó, a bányaváros, valaha maga is bányákra épült. A belterület ércének kimerülése után a Rákoshegy oldalában kondultak meg a csákányok s ma is sok beroskadt bányaszáda, turlás, salakdomb és vascsapadékos forrás mutat a régi küzdelmekre, melyeket a szorgos kezek az érckincsek elnyerésért folytattak. Akkor épült a „Pallag", a felső város, „Felső hadnagyság", amint múzeumi irataink is említik. Igazi rozsnyói ugyan ezt „Pallag"-nak mondja, különösen ott fenn a Rákos meredekje alatt, ahol valamikor a felvégi temető is volt s amelyen nemrég ingyentelkeket adott a város szegényeinek s alapásás közben halommal kerültek elő a régi csontok, azok a bányász-szerszámokat forgató csontok, melyek valaha megostromolták a Rákost a legendás aranyért is. Mert egy szép, aranyködös meséből bontakozik ki Rozsnyó első képe. Sosem elég a történelem, a nép - 356 -