A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)
Szombathy Viktor: Rimaszombat
kis iparvállalatai részben megszűntek, részben újjáalakultak: a„Villanygyárat" átvette a Középszlovenszkói Villamosmü s emiatt ma is folynak még a pereskedések, épült új fürész-üzeme: végeredményben azonban hatalmas, új vállalatai nem létesültek, de a kisiparosság is kénytelen volt átengedni a teret a gyári lerakatoknak. Régi pénzintézeteit részben szanálták prágai és pozsonyi vállalatok, vagy pedig * beolvasztották nagyobb bankokba. A város közvetlen-közeiében fekvő birtokok' közül aránylag igen kevés ment át új kézbe, a kisbirtokok megmaradtak régi tulajdonosaiknál. Nem úgy azonban a város telkei s házai, amelyeket elég tekintélyes számban adtak el a polgárok, vagy tönkrement kereskedők a csehszlovák jövevényeknek. Néhány évi szünet után a város föltűnően építkezni kezdett. A város szélén elterülő kertek helyén ma tucatszámra láthatók az új családi házak. Az építkezésben segített a Házépítő Szövetkezet, amely különösen tisztviselőházakra fektette a súlyt. Ugyanekkor a város belső képe is modernebb formát öltött, csak a Rimapart maradt a régi, ősi: ma is látható még sok rimaparti ház. Néhány a száz esztendő előtti sátortetős építkezés formáját mutatja s népi építkezések kutatójának igen alkalmas tanulmány. A fordulat legelsősorban a hivatalnok-osztályra volt hatással. A megyeházi élet egy csapásra megszűnt, átalakult a törvényszék, a tanfelügyelőség, új hivatalok keletkeztek s a régi tisztviselők fokozatosan adták át a helyet az ujaknak. Tíz esztendő alatt úgyszólván teljesen kicserélődött a tisztviselőgárda s ezzel a magyar társadalmi s kultúrális élet legfőbb fenntartó oszlopait veszítette el. Kezdetben, évekig, a város tüntetően mutatta meg magyar mivoltát. Ez a tüntetés nem volt kihivó: az érzésekre appellált s magyarruhás bálokban, magyarruhás felvonulásokban jutott sokszor kifejezésre. A kezdeti években olyanok jártak magyar ruhában s olyanok voltak hangsúlyozottan magyarok, — akik később gyorsan s szívesen még magyarul beszélni is elfelejtettek. Ezek között azonban törzsökös rimaszombati nem volt: a „gyiiker", a kispolgár, helyzeti törvényénél fogva nem lehetett azután sem más, mint magyar. Rimaszombatban bontotta ki egyik legelső zászlaját a Magyar Kisgazda Párt s rögtön kezdetben igen erős pártélet indult meg a városban, a magyar ellenzéki politika itt jó talajra talált. Nagyarányú felvonulások, népünnepségek zajlottak le a kezdeti időkben s a magyar tömegek részint a pártéletben, másrészt az egyesületi életben keresték s találták magyar mivoltuk igazolását. A város magyarságának gondolkozásmódja a kisebbségi kérdésekben egységes. „Minden körülmények között magyarnak lenni": ez volt a jelszó s ezt megtartották híven. A kezdeti időkben a társadalmi választófalak megmaradtak még, a klikkek lassan tűntek el s az a helyzeti energia, amelyet a különböző foglalkozású és születésü társadalmi erők jelentettek, még sokáig megmaradtak s csak lassan veszített lendületéből. Lassan azonban a helyzet megfordult: megfogyatkozván a magyarság, a társadalmi válaszfalak hovatovább ledőltek s a hajdani „osztályok" képviselői le tudtak ülni egymás mellé az asztalhoz. A régi, módos családok elszegényedtek s újak kerültek helyébe. A szlovákság száma egy százalékról negyven százalékra emelkedett. A hivatalos élet hangadói Tiszolc vidékéről, Észak-Gömörből jöttek be s a rimaszombati járás határait is megváltoztatták, több szlovák község hozzácsatolásával. A közgazdaság nagy részét a Tátra Bank s a Légió Bank fiókjai irányították. A magyarság, mint másutt is, főképen a kultúrális és társadalmi élet bástyái közé húzódott. A Kaszinó megszűnt, ellenben megmaradt és szilárd bástya maradt a Polgári Kör. Úgyszólván minden magyart maga köré gyűjtött a városban s a szellemi és társadalmi életnek évekig egyedüli irányítója volt. A Polgári Kör renesszánsza az 1920-as évek elején kezdődött s tartott tizenkét esztendeig. Kultúrestéket, nagysikerű színdarabokat, összejöveteleket, jubileumokat rendezett, van Szlovenszkószerte híres dalárdája, egyidőben kedves nevezetességre tett szert „Hatszázéves Zenekara" s sportegyesülete, a RPOS évekig tartotta széles körzetben a hegemóniát. Minden foglalkozású, rangú, vagyonú rimaszombati magyar, kisiparos, lateiner, nyugdíjas: itt talált második otthonra s aki egyszer Rimaszombat szellemi életének történetével behatóan fog foglalkozni, annak külön fejezetet kell szánnia az úgyszólván mindent jelentő Polgári Köre. A Polgári Körből indultak ki helyi irodalmi életünk szálai is kezdetben, szervezett Irodalmi Társaságot, amelynek minden rimaszombati tollforgató tagja volt: dr. Veress Samu volt ennek elnöke s tagjai Márkus László, a „szlovenszkói hírlapírók doyenje", Holéczyné-Jaczkó Ilona, Molnár Gyula, Zehery István, Győry Dezső, Benkovits Gyula, Telek A. Sándor, Horváth Zoltán, Szombathy Viktor, Fiilepp Kálmánné, művésztagjai: Holéczy Miklós, Makovits Jenő, Korányi Zoltán, stb. A felvidéki magyar irodalom egy-egy gyökérszála ide is elvezet. 1920—1930 között nagyobb ünnepségek, évszázados jubileumok köré csoportosultak a többi kultúrális megnyilvánulások, a színészetet gazdagon s nagy tömegekben pártolták, friss volt a magyar szellemi élet, nem tagadott le azonban bizonyos konzervatív vonást. A szó igazi értelmében: konzerválta a meglévő értékeket, lassan s fokozatosan Prága stílusa is hatással lett a kis magyar városkára, a fiai Csehországban katonáskodtak, Prágában, Brünnben s Pozsonyban kezdtek főiskolára járni s ez a tény föltétlenül ránvomta a város gondolkodásmódjára bélyeA Visszatért Felvidék Adattára. - 353 23